A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Utoljára 2007-ben nyert világbajnoki címet magyar férfi kardcsapat.
Világbajnoki aranyérmet nyert a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat Dél-Korea ellen, 45-42-re.
Utoljára 2007-ben volt világbajnok a magyar kardcsapat.
A kvartett a nyolcaddöntőkben a törököket győzte le 45:41-re, majd a japánok elleni negyeddöntőből is simán továbbjutott, az elődöntőben pedig a franciákkal vívtak, akiktől a júniusi Európa Játékok keretében rendezett Európa-bajnokság elődöntőjében 45-42-re kikaptak. Ezúttal viszont az M4Sport tudósítása szerint nem volt veszélyben a magyar siker: a franciák ellen sima, 45-36-os győzelemmel jutott tovább a magyar csapat.
A Nemzeti Sport beszámolója szerint először Szatmári András lépett a pástra. Ő jól kezdett, 4:1-re vezetett, viszont Oh Szang Uk sorozatban négy tussal tudott fordítani. Szatmárit Szilágyi követte, aki 5:7-ről fordított Ku Bon Gil ellen, 10:9-es vezetésnél adta át Gémesi Csanádnak a pástot, aki egy tussal tudta fokozni a magyar előnyt Kim Dzsun Ho ellen.
Szatmári Szilágyi után már remek iramot diktált Ku ellen, Gémesinek viszont nem volt könnyű dolga Ohhal: kettejük aszóját a dél-koreai klasszis 9:3-ra nyertek. Szilágyi viszont később videózás után veszített csak pontot Kim ellen, majd egyenlített, mégis elveszítette aszóját. Ku ellen Gémesi következett, aszójuk feszült, videózásokkal tarkított volt. Kim később három gyors tussal megijesztette Szatmárit, aki viszont hat tussal tudott válaszolni. A döntőt végül Szilágyi zárta le, beállítva a 45:42-es végeredményt.
Szilágyi a világbajnokságon egyéniben is komoly sikert ért el: bronzérmet nyert.
Szilágyi Áron bronzérmes lett a világbajnokságon
Nem tudta megvédeni a tavalyi vb-címét a klasszis magyar vívó.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.