Varga Barnabás semmire nem emlékszik abból, ahogy ütközött a skótok kapusával

A magyar csatár arccsontja eltört, teljes felépülése akár fél évig is tarthat.

Varga Barnabás semmire nem emlékszik abból, ahogy ütközött a skótok kapusával

FOCI-EB 2024

A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet!

Semmire sem emlékszem. Az első emlékem a mentőből van, onnan is csak pár perc van meg, de a kórházból már majdnem mindenre emlékszem. Arra sem emlékszem, hogy kommunikáltam volna a pályán az orvosokkal. De magára a mérkőzésre emlékszem. Az első pár nap nehezebb volt, de hálás vagyok a doktornőnek, hogy ilyen jó munkát végzett

– jelentette ki a Ferencváros stábjának adott interjúban Varga Barnabás, aki a magyar válogatott skótok elleni mérkőzésén szenvedett súlyos sérülést. Varga a skótok kapusával ütközött, percekig feküdt a földön, arccsontja több helyen is eltört, végül mentő vitte kórházba.

Varga az interjúban azt mondta, a teljes felépülése várhatóan fél évig fog tartani, augusztusban azonban már végezhet komolyabb edzéseket. Addig viszont, ameddig teljesen fel nem épül, maszkot kell hordania, csak abban léphet pályára.

(via 24.hu)

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.