Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai úszóbajnok szerint Milák ügye ellentmondásos téma Magyarországon, ugyanis az elmúlt egy évben nem nyilatkozott senkinek, elzárkózott a világ elől, így semmit nem tudunk róla és a felkészüléséről. „Amiről nincs tudomásunk, arról nem tudunk beszélni. Amit tudunk, hogy ott van Párizsban, a 200 pillangó selejtezőjében elindul, ahogyan az országos bajnokságon is ott volt, és idén a világ második legjobb idejét úszta az Európa-bajnokságon, és minden szabályt betartott, hogy itt legyen az olimpián, de az edzője elmondta a rajt előtt, hogy nincs csúcsformában” – fogalmazott Pásztory a Eurosport Bonjour Paris című elemzőműsorában.
Milák Kristóf edzője [Virth Balázs – a szerk.] hatalmas hibát követett el azzal, hogy elmondta a világnak, nincs jó formában az úszó. Ez egy olyan helyzetbe hozta Kristófot, ami nem előnyös az olimpia előtt és a riválisaival szemben sem
– vélekedett a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka.
https://hvg.hu/sport/20240531_uszas-milak-kristof-virth-balazs-mare-nostrum
Pásztory szerint érthető, hogy miért foglalkoznak ennyit az ügyével, „hiszen ő a legjobb, sohasem láttunk ekkora tehetséget a medencében Magyarországon, tehát válaszokat szeretnénk kapni, azt szeretnénk látni, hogy úszik. Az újságírók és a szurkolók is szeretnék őt látni, megérteni őt, és azt, hogy mi zajlik benne. Ez persze frusztráló lehet, de én látom a másik oldalt is”.
Hosszú végül arról beszélt, hogy lehet valaki szupertehetséges, de nem biztos, hogy megvan az a tudása, amire egy ilyen helyzetben szükség lenne. Azt mindenesetre leszögezte, hogy ő Milák oldalán áll ebben az ügyben.
Milák Kristóf utóbbi egy évét (az országos bajnokságig bezárólag) ebben a cikkben foglaltuk össze:
https://hvg.hu/sport/20240413_milak-kristof-orszagos-bajnoksag-uszas-parizs-olimpia-pillango
Párizs 2024 - hírek
Száz év után újra Párizsban gyűlnek össze a világ legjobb sportolói, hogy 35 sportágban minél gyorsabban, erősebben és magasabbra jussanak. A július 26. és augusztus 11. között zajló játékok minden magyar érintettjéről és fontos híréről beszámolunk cikksorozatunkban.