Jannik Sinner doppingtesztje kétszer is pozitív lett, mégis felmentették – felbolydult a teniszvilág
A hivatalos indoklás szerint nem a világelső teniszező hibázott, hanem a masszőre.
hvg.hu/MTI
Felmentették a férfi teniszezők világranglistáját vezető Jannik Sinnert a doppingvádak alól, pedig a márciusi Indian Wells-i tornán kétszer is pozitív lett a doppingtesztje.
A 23 esztendős olasz játékos az elődöntőig jutott a kaliforniai versenyen, ahol a mintájában kimutattak egy tiltott anabolikus szteroidot. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) azonban – noha a tornán gyűjtött pénzdíjától és pontjaitól megfosztotta – nem függesztette fel Sinner játékjogát, mert a vizsgálat szerint a szer nem a teniszező hibájából került a szervezetébe. Az indoklás alapján az egyik stábtagja saját magán alkalmazott egy vény nélkül kapható spray-t egy seb kezelésére, miközben napi rendszerességgel masszírozta Sinnert.
A cincinnati tornát hétfőn megnyerő Sinner elmondta: a független bíróság áprilisban felmentette, miután teljeskörűen együttműködött az ITIA vizsgálatában. „Most magam mögött hagyom ezt a kihívásokkal teli és nagyon szerencsétlen időszakot” – fogalmazott.
A döntés ellen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezhet, több teniszező pedig már jelezte, hogy nem ért egyet az ITIA döntésével. Köztük van az ausztrál Nick Kyrgios, aki egy, az X-en közzétett bejegyzésében nevetségesnek nevezte az esetet. Hozzátette, szerinte két évre el kellett volna tiltani a regnáló világelsőt.
Ridiculous – whether it was accidental or planned. You get tested twice with a banned (steroid) substance… you should be gone for 2 years. Your performance was enhanced. Massage cream…. Yeah nice 🙄 https://t.co/13qR0F9nH2
Kyrgios mellett a kanadai Denis Shapovalov is üzent a közösségi oldalán. „Különböző játékosokra különböző szabályok vonatkoznak. El sem tudom képzelni, mit érezhet most minden más játékos, akit eltiltottak különböző szerek miatt” – írta.
Még mindig csak 22 éves Jannik Sinner, aki vasárnap megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, óriási fordítást bemutatva a döntőben. Sokáig úgy tűnt, hogy síelőként futhat be nagy karriert, de 13 évesen valami megváltozott. Elköltözött szüleitől és profi teniszkarrierbe kezdett. Mostanra ő lett Olaszország legjobb teniszezője, aki előtt fényes karrier áll.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.