A Rossi-éra legsúlyosabb veresége után három nappal újabb összecsapás várt a magyar válogatottra, amely még magán viselte a német meccs nyomait. Kiértékeltük a két Nemzetek Ligája-mérkőzést, a játékosok teljesítményét és levontuk a tanulságokat.
Két uralkodó nézet volt a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki teljesítménye után: a szurkolók egy része úgy gondolta, hogy tovább kellett volna jutni a csoportból, Skóciának minél többet rúgni és Svájccal legalább döntetlent játszani; a másik részük pedig azt mondta, hogy egy velünk nagyjából egy szinten lévő válogatottat, még ha nehezen is, de sikerült legyőzni, a nálunk jobbak ellen pedig kikaptunk, ez a realitás. Kis szerencsével a soványka, skótok elleni győzelem is elég lett volna a továbbjutás kiharcolásához, de vélhetően ez jelentette volna a végállomást a magyar csapatnak.
Marco Rossi az Eb alatt és utána is érezte a nyomást, többször is üzent a fanyalgó szurkolóknak, a kontinenstorna után pedig egyértelmű csalódottságának adott hangot a csapat teljesítménye miatt. Mindenesetre szűk két hónapja volt lenyugodni és elfogadni a tényt, hogy ez most így sikerült. A szövetségi kapitány pedig váltott, a Nemzetek Ligája őszi meccseire merész új taktikával állt elő.
Pedig Rossinak nem szokása, hogy drasztikus változtatásokat eszközöl. A válogatottnak van egy erős magja, amit 1-2 új emberrel mindig megpróbál felfrissíteni, a tátongó lyukakat betömni, az Eb után viszont a keret jelentős részét lecserélte. Rossi alapszabálya, hogy azok a játékosok, akik nem játszanak a klubcsapatukban, a válogatottban sem juthatnak lehetőséghez, ettől pedig csak a legritkább esetben tér el, bár erre most is volt példa, de ne rohanjunk ennyire előre.
Kikerült a védelem két alappillére, az Eb-re játékhiánnyal érkező, majd a Svájc ellen még kezdő, később kispadra szoruló Lang Ádám és Szalai Attila. Lang epizódszereplő klubjában, az Omonia Nicosiában, Szalai pedig nemhogy nem kerül pályára, a Hoffenheim legutóbbi mérkőzésén még a keretbe se nevezték. Utóbbi érzékeny veszteség lehet Rossi számára, hiszen az olasz szakvezető irányítása alatt lett először válogatott, ahol ígéretesen indult a pályafutása. Hasonló okok miatt kikerült a magyar keretből Szappanos Péter, Fiola Attila, Callum Styles és Kleinheisler László, és bár utóbbi kivételével mindenki klubot váltott, ez késeinek bizonyult. 2022 után ismét meghívót kapott Dárdai Palkó és a kerettel többször is együtt készülő Tóth Balázs is beverekedte magát harmadik számú kapusnak. Mellettük négy újonc is odafért a tűz közelébe: a Gironával remek szezont futó Yaakobishvili Antal, a Paks védője, Vas Gábor, a több poszton is bevethető újpesti Gergényi Bence és a Kecskemét robusztus középpályása, Nikitscher Tamás. De nem csak a játékosállományon, a taktikán is változtatott az olasz szakvezető, ami csúnyán visszaütött.
„Azt a fajta letámadást szeretném látni, amit az Atalanta csinál. Rengeteg párharcot akarok vívni, és minden sort feljebb akarok tolni: a támadók magasan fognak letámadni, és a védősorunk is jó tíz méterrel előrébb lép majd. Muszáj kockáztatnunk – mert az nem kérdés, hogy ez kockázatos lépés –, biztosan lesznek nehéz perceink, de ha a lehető legtöbbet ki akarjuk hozni a csapatunkból, azt ezzel a taktikával tudjuk megtenni. Erre mutat az utunk, fejlődnünk kell mindenben, és a jelszó: több presszing, magasabban megszerzett labdák” – nyilatkozta Rossi még augusztus végén, az Eb-t értékelő interjúban a molcsapat.hu-nak.
Azon lehet vitatkozni, hogy egy ennyire bátor taktikát Németország ellen kell-e kipróbálni. Mióta az eszemet tudom és focit nézek (2000-es évek eleje), a magyar válogatott talán soha nem játszott ilyen stílusban, még San Marino ellen sem, nemhogy a világ egyik legjobb válogatottjával szemben. Rossi elképzelése mindenesetre meglepte a németeket, ez látszott is az első percekben. Többször sikerült labdát szerezni a német térfélen, megtartani azt, sőt, kisebb-nagyobb helyzeteket kialakítani. Elég csak Szoboszlai Dominik 3. perces labdaszerzésére gondolni a német 16-os környékén, ami után egy szép cselt is meghúzott, majd Vargához passzolt középre, a magyar csatár azonban lemaradt a labdáról. Ehhez hasonló helyzetekből még akadt 1-2 az első negyedórában, de egyikből sem lett gól, a hazaiak pedig átvették a meccs irányítását és megtalálták a magyar játékrendszer ellenszerét.
A Schäfer András–Nagy Ádám duó nem tudott hatékonyan szűrni a középpályán, riválisunk sokszor egy mélységi passzal felhozta a labdát, a villámgyors német szélsők pedig 1 az 1-ben gyakorlatilag azt csináltak a magyar védelemmel, amit akartak. Orbán a sérülése óta nem nyújt olyan stabil játékot, mint amit korábban megszokhattunk tőle, egy magasan feltolt védelemhez pedig nem elég jó a magyar játékosok sebessége (legalábbis a németekhez képest semmiképp sem).
Egy ideig még Gulácsi meccsben tartotta a csapatot, a 20. percben nagy bravúrral védte Füllkrug lapos lövését, hat perccel később viszont már ő is tehetetlen volt. A feltolódó magyar védekezés nem ért vissza, így a berobbanó német játékosokat nem sikerült jól leosztani. A hazaiaknál kulcsszereplő volt David Raum, aki remekül lépett fel a támadásokkal, az első német gólnál is ez volt a helyzet. Teljesen üresen kapott labdát a hosszú oldalon, majd okosan passzolt vissza Musialához, innen pedig sakk-mattig játszották a helyzetet.
A gól után kezdeti lelkesedésünk alábbhagyott, visszatért a mélyről építkező játékstílus, aminek köszönhetően az első félidő végén Sallai Roland került nagy helyzetbe, de Kerkez beadása után csúnyán eltörte a labdát. A második félidő elején szintén Sallai révén alakítottunk ki egy lehetőséget, egy jó kiugratás után erőszakosabb volt védőjénél, majd a mélységből érkező Bollához passzolt vissza, aki egy okos átvétel után helyzetbe is kerülhetett volna, de sokat várt és szögletre tisztázott előle a középpályáról visszazáró Andrich.
Ez volt az a magyar szöglet, ami megpecsételte a sorsunkat.
Szoboszlai sarokrúgása rossz volt, a rövidre adta be, ahol csak fehér mezes játékos volt, közülük is Raum fejelte ki a labdát, majd egy mélységi passzal Musialát keresték a németek. Az utolsó emberünk, Nagy Ádám nem tudta tartani a tempót a Bayern München játékosával, csak tisztes távolságból követte, aki egy Bolla mellett behúzott csel után könnyedén passzolt a rövidbe Gulácsi mellett. Ez a gól lélektanilag láthatóan megtörte a magyar válogatottat, a németeket pedig feltüzelte, akik innentől kezdve örömjátékkal hálálták meg szurkolóiknak, hogy kilátogattak a mérkőzésre.
A Szoboszlai–Sallai–Varga hármastól egyre kevesebbet láthattuk, hogy a pálya közepén labdát akarnak szerezni, a németek így könnyedén beszorították a magyar csapatot a saját kapuja elé, kis területen pedig egyérintős passzokkal játszották ki a védelmet, ha éppen nem egy olyan Wirtz szólót láthattunk, mint a harmadik gólnál, ahol három magyar védőt is elküldött a sarki boltba tejért, majd Orbán lába között könnyedén lőtt gólt a rövidbe.
Nem meglepő módon a statisztikák is a német csapat fölényét támasztották alá. A várható gólok (xG) tekintetében 4,25 a 0,49-cel szemben. Előbbi adat egyébként rendkívül magasnak számít, ez is azt mutatja, hogy a németeknek nagyon tiszta helyzeteket sikerült kialakítaniuk. A támadásépítés hatékonyságát a passzstatisztikák is jól reprezentálják. Amíg a kevesebbet passzoló magyar csapat jobbára a saját térfelén járatta a labdát (284 passz a saját és mindössze 125 az ellenfél térfelén), addig a németeknek több passzuk volt a mi térfelünkön, mint a sajátjukon (277–265).
A magyar válogatott a Rossi-éra történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el Németországban, három nappal később pedig újabb mérkőzés várt a csapatra. „A pofontól még ég az arcunk, de túl kell lépni a németországi 5–0-s vereségen, hogy ne égő arccal lépjünk pályára. Most kell tökösnek lenni. Az egyedüli kiutat a mostani hullámvölgyből a győzelem jelentené” – mondta a bosnyákok elleni találkozó előtt Marco Rossi.
A német meccsnek köszönhetően Rossi kidobta a kukába (vagy legalábbis mostanra biztosan félretette) az új taktikát és a régi, jól bevált módszerekhez nyúlt vissza. A kezdő 11-ben viszont drasztikus változtatásokat eszközölt, gyakorlatilag a fél csapatot kicserélte. A kapuban Dibusz Dénes kezdett, a védelemben Balogh Botondot Botka Endre váltotta (korábban említettük, hogy ritkán játszik olyan játékos Rossinál, aki a klubjában nem, most Botkával kivételt tett), lecserélte mindkét szárnyvédőjét (Loic Nego helyett Bolla Bendegúz játszott, Kerkez Milost Nagy Zsolt váltotta), a középpálya közepéről pedig kikerült Nagy Ádám, így a németországi bemutatkozása után először kezdett az újonc Nikitscher Tamás.
A cél egyértelmű volt: muszáj kiizzadni valahogy a győzelmet.
Ennek megfelelően kezdett a magyar válogatott, amely az első percekben igyekezett magánál tudni a labdát, a stabil védekezésből pedig jól szervezett akciókat építeni. Az viszonylag hamar kikristályosodott, hogy a bosnyákok egy pontért jöttek, beálltak védekezni és nem vállaltak sok kockázatot, ami a mieink játékán is érződött. Ugyan megvoltak a helyzetek a magyar csapat előtt, de jobbára beadásokból próbált veszélyeztetni, elsősorban Varga Barnabás fejeseivel.
A támadók a legritkább esetben vállalták be az 1 az 1-es szituációkat, amikor viszont igen, azokból gólhelyzetek lettek. Elég csak Sallai Roland két megmozdulására gondolni: az első félidőben egy jó csel után eltörte a labdát, de a hosszún így volt jó Nagy Zsoltnak, aki éles szögből még kapura tette, a mérkőzés végén pedig egy szép visszahúzás után kanyarított az üresen álló Ádám Martin fejére. A nagyobb helyzet az utóbbi volt, de a magyar csatár nem volt elég pontos.
Szoboszlai Dominik azt játszotta, amit a Liverpoolban szokott, azonban a válogatottban másra lenne tőle szükség. Ha kellett, visszajött védekezni, elől szervezte a játékot, akár mélységből is, jó labdákat osztott ki, a váratlan megoldások viszont elmaradtak tőle, a cselek és a lövések helyett jobbára a passzokat választotta. Klubcsapatában ez remekül működik, ahol Mohamed Szalah, ha kap egy jó passzt, bármelyik védőt megveri egy-egy csellel, a válogatottban viszont a legritkább esetben számíthatunk ilyenre valakitől.
A magyar csapat Szalah-ja Szoboszlai Dominik, akiről tudjuk, hogy képes egy-egy villanással eldönteni a meccseket – 2020-ban így jutott ki a válogatott az Eb-re az Izland elleni pótselejtezőn, és Montenegró ellen is két világklasszis gólt lőtt –, ez viszont most elmaradt. Volt két szabadrúgása is: az egyiket kicsit elmérte, a másik viszont a kapufán csattant. Centiken és a bosnyák sorfalon múlt, hogy nem lett belőle gól.
Rossi nagy erőssége, sőt, nyugodtan mondhatjuk, a legnagyobb fegyvere, hogy az adott ellenfélhez megtalálja a legjobb taktikát, ez azonban most rosszul sült el. A túlzottan is bátor düsseldorfi játék rányomta a bélyegét a válogatott bosnyákok elleni teljesítményére. A német meccs nyomait még magán viselte kedd este a magyar csapat, amely jobbára bátortalanul, körülményesen és görcsösen futballozott a Puskás Arénában.
Ugyanakkor, ha valamikor, most meg lehetett és kellett ezt próbálni. A magyar labdarúgó-válogatott legfőbb célja, hogy kvalifikálja magát a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra, és ahhoz, hogy a selejtezőkön sikeresen szerepeljen, szüksége lesz a bátor futball elsajátítására is.
Az egy pont, 0 lőtt és 5 kapott gól nem túl biztató, mégis voltak a keretben olyan teljesítmények, amik miatt pozitívan lehet értékelni ezt a két meccset. Kapus poszton nem lettünk okosabbak, mert Gulácsi Péter egy kiugróan rossz meccsen kapott öt gólt, több hibát is vétve, Dibusz Dénesnek pedig annyira nem volt dolga a bosnyákok ellen, hogy ezek alapján sem tudunk semmilyen következtetést levonni. A védelemben valami nem áll össze, Willi Orbán magabiztossága nagyon hiányzik, hogy összerántsa a társaságot. A válogatott egyik, ha nem a legstabilabb egységével kapcsolatban most sok a kérdőjel, nem véletlen, hogy Rossi gyakorlatilag sort cserélt a két meccs között.
Szárnyvédőben Bolla Bendegúz és Nagy Zsolt játéka különösen üdítőleg hatott. Az osztrák Rapid Wien játékosának egyértelműen a kezdőcsapatban van a helye, ezt bizonyította Németország és Bosznia-Hercegovina ellen is, a Puskás Akadémia legjobbja pedig remek alternatívája Kerkez Milosnak. Nagy támadásban sokkal hasznosabb, rúgótechnikája pedig kivételesen jónak számít, Kerkez pedig védekezésben tud sokkal nagyobb stabilitást adni a csapatnak.
A középpálya közepén Nikitscher Tamás felbukkanása az egyik legjobb dolog, ami ezen a két meccsen történt a magyar csapattal, Pintér Ádám és Elek Ákos óta nem volt ilyen fizikális emberünk a pálya közepén. Nagy Ádám és Schäfer András ugyanis 180 centiméter alatt vannak, előbbi a támadásokból sem veszi ki annyira a részét, mint az Union Berlin középpályása. Ráadásul, ha kell, Schäfer visszajön utolsó embernek is, hogy megszervezze a játékot.
Két meccsen is gólképtelen maradt a magyar csapat, így nehéz lenne dicsérni a támadókat, de ettől függetlenül ők nyújtották a legjobb, vagy inkább legkevésbé rossz teljesítményt a németek és a bosnyákok ellen. Ami nagyon aggasztó, hogy a két legkreatívabb magyar futballista, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kevés 1 az 1-es párharcba megy bele. Ezekből több kéne, pláne egy, a bosnyákokhoz hasonlóan védekező mentalitással pályára lépő csapat ellen.
Végezetül számszerűsítsük mindazt, amit eddig írott formában boncolgattunk, kezdve a német mérkőzéssel:
Majd nézzük meg, mit mond a matek a bosnyákok ellen:
Egy kiadós gombamérgezéssel indul François Ozon új filmje, a Ha megérkezik az ősz. A termékeny francia filmrendezővel az öregkori ráncok szépségéről, az Elemi ösztön nem múló vonzerejéről, egy szexi nagymamáról, egy pusztító családi vacsoráról és Nicole Kidman plasztikai beavatkozásairól is beszélgettünk.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Látványosan távol tartotta magát a közel-keleti konfliktus értékelésétől Orbán Viktor. A kormányfőnek csak hazai használatra van mondása a fejleményekről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Megerősítették, hogy készek a kutatóhálózatról leválasztandó négy központ átvételére.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
