„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Rúben Amorim a Sportinggal egyszer már sikerrel járt, miért ne sikerülhetne most is?
„A legnagyobb probléma a stílustalanság. Igazi küzdelem volt nézni a csapat játékát, és ez az elmúlt 18 hónapban nem változott. A játék képe legalább annyira borzalmas volt, mint az eredmények” – mondta ki az ítéletét Gary Neville, a Manchester United legendája és a SkySports szakértője, miután a klub úgy döntött a hét végi, West Ham elleni vereség után, hogy meneszti Erik ten Hag vezetőedzőt.
Ne szépítsük a helyzetet, nem csak az elmúlt 18 hónap, de az utóbbi 11 év is maga volt a földi pokol Manchesterben. Talán mindenki sejtette, hogy Sir Alex Ferguson a távozása után nagy űrt hagy maga mögött, de hogy a ’90-es és a 2000-es évek legjobb csapata ilyen szintű visszaesést produkál, még a legvérmesebb Liverpool-szurkolók sem akarhatták. A látványos és az eredményes futball egyszerre halt meg az Old Traffordon, és továbbra sem világos, ki támaszthatná fel. Vagy mégis?
Néhányan már az első manchesteri évében temették Erik ten Hagot, pedig a kezdés bizakodásra adott okot. No, nem az első két meccsre gondolunk, azokat ugyanis elveszítette az Ajaxtól érkező menedzser csapata: a Brightontól 2–1-re, a Brentfordtól 4–0-ra kapott ki, így 1921 után Ten Hag lett az első United-edző, aki kikapott az első két találkozóján. Az első pofon után jött a második, Erik Ten Hag és Cristiano Ronaldo összetűzésbe kerültek, miután a klublegenda egy interjúban arról beszélt, nem tiszteli az új edzőt, aki szerinte szándékosan szorította ki a kezdőcsapatból, emellett úgy érezte, hogy a klub, „amely az előző távozása óta eltelt több mint egy évtizedben semmit sem fejlődött”, elárulta.
A klub elfogadhatatlannak tartotta Ronaldo viselkedését, így a portugálnak nem volt maradása. Úgy tűnt azonban, hogy a belviszályból jól jön ki Ten Hag, 2023 februárjában megnyerte első trófeáját a Uniteddel, a manchesteriek 2–0-ra győztek a Ligakupa fináléjában a Newcastle ellen. Ekkor még a bajnokságban is szoros volt a versenyfutás, csupán négy pont volt Ten Hagék hátránya az éllovas Manchester City mögött, majd jött a Liverpool elleni megsemmisítő, 7–0-s vereség az Anfielden. Azért az idény végére a Ligakupa-sikert egy FA-kupa-ezüsttel és egy bajnoki bronzzal egészítette ki a MU, teljessé téve Ten Hag bemutatkozását.
A holland szakvezetőre jellemző volt, hogy korábbi klubjainál az első néhány hónapja nehézkesen indult, de amint a játékosok megértették az elképzeléseit, minden összeállt. A Unitednél pont fordítva történt. A második éve botrányosan sikerült, a harmadikat pedig már nem is élte túl. Pedig minden lehetősége megvolt, már az első nyáron a világ összes pénze (kis túlzással) a rendelkezésére állt, hogy csapatot építsen, de kiszemeltjei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Az első két nyáron 450 millió eurót szórt ki az ablakon Ten Hag és csupán annak köszönhette, hogy a tavalyi szezon végén megtarthatta állását, hogy az FA-kupa döntőjében legyőzték a Cityt. Idén kilenc forduló alatt mindössze 11 pontot szerzett a United, ami a klub történetének második leggyengébb kezdése, ezzel 14. helyen áll jelenleg, a nyolc lőtt gólnál pedig csak a Crystal Palace és a Southampton mutatója gyengébb (6–6 góllal). Nem meglepő, hogy elfogyott a türelem.
A Manchester United minapi közleményéből az is kiderült, hogy Erik ten Hagot honfitársa, a klublegendának számító Ruud van Nistelrooy váltja ideiglenesen. Az Old Traffordon nem ez az első alkalom, hogy a Ferguson-éra egyik nagyját teszik meg vezetőedzőnek, egyelőre kevés sikerrel. A legtovább Ole Gunnar Solskjær húzta a kispadon, de a norvég legjobb eredménye három év alatt egy Európa-liga-döntős szereplés volt. Azt azért tegyük hozzá, hogy a Giggs, Carrick, Solskjær hármasból az előbbi kettő csak tűzoltási szándékkal lett kinevezve, akárcsak most Van Nistelrooy.
Több név is felröppent már, kinek juthat az a (hálátlan vagy szerencsés esetben nagyon is hálás) szerep, hogy megkísérelje a lehetetlent és újra csapatot faragjon az egykor szebb napokat látott Manchester Unitedből. A lehetséges jelöltek között feltűnt a Barcelonától távozó Xavi, az angolok korábbi szövetségi kapitánya, Gareth Southgate, az előző idényben a Borussia Dortmundot irányító Edin Terzic és a Sporting CP vezetőedzője, Rúben Amorim neve is.
Az átigazolási hírekről mindig jól értesült Fabrizio Romano és David Ornstein is úgy tudja, hogy Amorim a Manchester United első számú jelöltje, utóbbi ráadásul arról írt X-en, hogy az angol klub kész kifizetni a 10 millió eurós kivásárlási záradékot, és már tárgyalnak is a Sportinggal a 39 éves portugál menedzser megszerzéséről.
🚨 EXCLUSIVE: Manchester United working on deal to appoint Ruben Amorim as head coach. #MUFC ready to pay €10m release clause + in talks with #SportingCP to finalise. 39yo Portuguese open to accepting move. W/ @AdamCrafton_ @lauriewhitwell @TheAthleticFC https://t.co/zDxEd0SmBa
— David Ornstein (@David_Ornstein) October 28, 2024
Rúben Amorim napjaink egyik legfelkapottabb edzője, több európai topcsapat listáján is ott szerepel a neve. Jürgen Klopp távozása után a Liverpoollal is szóba hozták, sőt, voltak olyan elemzések, amelyek őt tartották az ideális utódnak a német edző pótlására, ám a Vörösök végül Arne Slot mellett tették le voksukat. Most mégis Angliában köthet ki.
Ugyan még csak 39 éves, de már több tehetséges fiatalt is kinevelt, akik a világ legjobb klubjaiban futballoznak. A kezei alól került a Manchester Cityhez Matheus Nunes, a PSG-hez Nuno Mendes és Manuel Ugarte (aki idén a Unitedhez szerződött), vagy a Tottenhamhez Pedro Porro, de (jelenleg még?) a Sportingban játszó Gyökeres Viktorra is szemet vetett a Manchester City. Manchester vörös oldalán pedig utoljára Sir Alex Ferguson volt képes hasonlóra.
Amorimra azt sem lehet mondani, hogy stílustalan futballt játszat csapatával, a Sportingnál a manapság népszerű 3–4–3-as, illetve a 3–4–2–1-es felállást részesíti előnyben. Utóbbi formáció ismerős lehet, Marco Rossi magyar válogatottja hasonló hadrendben szokott pályára lépni. A lisszaboniak magasan feltolt védekezéssel, sokpasszos, látványos játékkal tudnak eredményesek lenni. A bajnokságot eddig 100 százalékos teljesítménnyel (9/9 győzelemmel) vezetik a Porto előtt, amelyet augusztus végén magabiztosan vertek 2–0-ra.
Rúben Amorim eddigi pályafutásának legnagyobb kihívása lenne a Manchester United feltámasztása, de a Sportinggal már sikerrel járt, amikor 19 év után, 2021-ben ismét bajnoki címre vezette a patinás klubot. Miért ne sikerülhetne most is?
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.