szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A magyar középpályás a Nottingham legyőzése után adta ki a dresszét.

Emlékezetes mérkőzésen aratott 5-0-s győzelmet a Bournemouth a Premier League élmezőnyében lévő Nottingham Forrest ellen szombaton.

Ennek megfelelően a meccset végigjátszó Kerkez Milost és csapattársait alaposan megünnepelték a szurkolóik, egyikük öröme azonban mégsem lett teljes. Történt ugyanis, hogy amikor a lefújás után a magyar válogatott 21 éves balhátvédje levette a mezét, és elindult a lelátó felé, egy kisfiú látványosan kérlelni kezdte Kerkezt, ám végül mégsem ő, hanem egy mellette álló kislány kapta meg a 3-as számú mezt.

Az esetről videó is készült:

Kerkez Milos egyébként remek formában játszik a jelenleg az angol bajnokság 7. helyén álló Bournemouthban, így karnyújtásnyira van attól, hogy ennél is magasabb szintre lépjen. A róla írt portrénkat alább találja:

A gyerekkori álma már beteljesült, most ezt is túlszárnyalná Kerkez Milos

Egy kis szerbiai településről indult, játszott a Rapid Wienben és a Győri ETO-ban is, mígnem egy szép nap megcsörrent a telefonja és a valaha volt legjobb balhátvéd, Paolo Maldini arra kérte, hogy váltson piros-feketére. A Milannál sokat tanult a jelen kor egyik legjobbjától, Theo Hernándeztől, így neki is köszönheti, hogy teljesült a gyerekkori álma és jelenleg a Premier League-ben játszik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!