A miniszterelnök valóban kiutazott Dublinba, hogy helyben követhesse a vb-selejtezőt, amelyben a magyar válogatott az írek ellen lépett pályára. Erről először az Irish Times írt, aminek azt is sikerül kiderítenie, hogy Orbán Viktornak hivatalos találkozója nem lesz a fővárosban, a látogatás magánjellegű.
Később maga a politikus is közzétett egy bejegyzést a mérkőzéssel kapcsolatban, majd a képügynökségeknél meg is jelentek a fotók arról, ahogyan Csányi Sándor MLSZ elnökkel a társaságában figyeli, hogy játszanak a magyarok.
És nemcsak ők szurkolnak Dublinban a magyar csapatnak, hiszen Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz lehetséges új kampányfőnöke a Facebookon posztolt egy képet, ami a reptéren készült, és fotó mellé Mészáros Lőrinc méltán híres mondását idézve a következőket írta: „Ma este Magyarország-Írország VB selejtező. Nemsokára indulunk – gondolom, nem gyalog! Hajrá, magyarok!”
Orbán Viktornak egyébként sűrű hétvégje lesz, hiszen hamarosan haza kell repülnie, mivel vasárnap délután négykor már Kötcsén mond beszédet.
Közvetítésünket az Írország–Magyarország meccsről itt olvashatja:
A magyar válogatott fantasztikusan játszott az első félidőben, kétgólos előnyre tett szert, majd a második játékrészben egy korán bekapott gól, illetve egy Sallai Roland piros lap megfogta a csapatot. Az írek nagyot harcoltak, végül a 93. percben egyenlíteni tudtak. Írország–Magyarország 2–2.