Eltiltották a világbajnok sprintert, úgyhogy elindul a doppingos olimpián

Fred Kerley-től többször sem tudtak mintát venni a doppingellenőrök. A jövő augusztusig nem versenyezhet.

  • MTI

Doppingvétség miatt jövő nyárig eltiltották Fredrick Kerley-t, a férfi 100 méteres síkfutás 2022-es világbajnokát. A sportág tisztaságát felügyelő nemzetközi szervezet (AIU) indoklása szerint a 30 éves atléta 2024 májusa és decembere között három versenyen kívüli doppingellenőrzést mulasztott el, és ezzel a szabályzat értelmében megtagadta a holléti adatai megadását. Az eltiltása 2027. augusztus 11-ig szól.

Ügyvédeinek augusztusi közleménye szerint Kerley-től több esetben valóban nem tudtak mintát venni az ellenőrök, álláspontja szerint azonban nem az ő hibájából. „Kerley vitatja a holléti információkkal kapcsolatos doppingellenes szabályok megsértésére vonatkozó állítást, mert határozottan úgy véli, hogy az állítólagos elmulasztott tesztjei közül egy – vagy több – esetben nem volt gondatlan, hanem a doppingellenőr nem tette meg a körülményekhez képest ésszerű lépéseket annak érdekében, hogy a kijelölt helyen megtalálja őt” – írták tavaly.

Kerley a tokiói olimpián ezüst-, Párizsban bronzérmes lett 100 méteren, 2022-ben pedig megnyerte a világbajnokságot. A 2023-as budapesti vb-n az elődöntőben kiesett, viszont az amerikai 4x100 méteres váltóval aranyérmet nyert. Tavaly nyáron vonták meg tőle a versenyzés jogát, szeptemberben pedig bejelentette, hogy elindul a május 24-én Las Vegasban sorra kerülő „doppingolimpián”.

Az Enhanced Games elnevezésű multisporteseményt egy amerikai milliárdos támogatásával rendezik meg. A szervezők elképzelése szerint a több sportágat – például az atlétikát, a súlyemelést, az úszást – magában foglaló játékokon, de már azt megelőzően is a sportolók orvosi ellenőrzés mellett tiltott szereket is használhatnak a teljesítményük fokozása érdekében. A győztesek félmillió dollárt kaphatnak, a világcsúcsot döntők pedig egymillió dolláros jutalommal számolhatnak.

Az eseményről itt írtunk:

https://hvg.hu/sport/20250922_enhanced-games-dopping-olimpia-ben-proud-fred-kerley-uszas-atletika-tiltott-teljesitmenyfokozas-ebx

Hozzászólások