Megtörik a Messi-mágia Jordánia ellen?

Az eddigi öt argentin gól mindegyikét Messi szerezte, ez a remek sorozat azonban most könnyen véget érhet, ugyanis csak a második félidőben kaphat lehetőséget Jordánia ellen.

  • HVG

Lionel Messi csak a második félidőben lép pályára a Jordánia elleni mérkőzésen a címvédő argentin labdarúgó-válogatottban az észak-amerikai világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Az Inter Miami csatárának részleges pihentetéséről Lionel Scaloni szövetségi kapitány beszélt a meccset megelőző sajtótájékoztatón.

Messi a kispadon kezdi a mérkőzést. A második félidőben csereként áll be

– mondta Scaloni.

Argentína két mérkőzésen szerzett hat pontjával már korábban biztosította helyét a rájátszásban. A 39 éves Messi mesterhármast ért el az Algéria felett aratott 3–0-s győzelem során, és kétszer volt eredményes az Ausztria elleni 2–0-s siker alkalmával, vagyis csapata eddigi öt találatát kivétel nélkül a nyolcszoros aranylabdás szerezte.

Egy biztos, Jordánia ellen maximum 45 percre lesz arra, hogy továbbvigye ezt a remek szériát.

Eddigi hat világbajnoki szereplését tekintve összességében már 18 gólnál tart, amivel abszolút első a vb-k legeredményesebbjeinek örökranglistáján, ahogyan 28 pályára lépésével is a meccsszámok rangsorában.

A Jordánia elleni mérkőzés magyar idő szerint vasárnap hajnali 4 órakor kezdődik Arlingtonban.

https://hvg.hu/sport/20260627_foci-vb-2026-a-nap-meccse-kolumbia-portugalia-csoportkor-zaronap-utolso-fordulo

Foci-vb 2026

Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.

Hozzászólások