A végletekig fokozták az izgalmakat a Portugália – Horvátország meccsen, végül Cristiano Ronaldo örülhetett
A meccsen összesen négy találatot nem adtak meg les miatt, a portugálok a hosszabbításban lőtt góllal jutottak tovább.
A svédek egykori klasszis csatára felháborodottan beszélt arról, hogy megfosztották a horvátokat egy álomtól, szidta a VAR-t, és azt mondta, szerinte a játékvezetők azt akarták, hogy Portugália és Ronaldo bejusson a nyolcaddöntőbe, és ott Spanyolországgal találkozzanak.
„Fantasztikus mérkőzés volt, amit végül a VAR tönkretett” – nyilatkozta feldúltan Zlatan Ibrahimovic, a Fox Sports szakértője a portugál–horvát vb-meccs után, amelynek 103. percében, 2–1-es állásnál a horvátok gólt szereztek, de a játékvezető hosszas videózás után, les miatt érvénytelenítette a találatot.
A hivatalos indoklás miatt a szituáció azért volt les, mert Perisic beadása után Matanovic – szabad szemmel alig láthatóan – belecsúsztatott a labdába, amelyet a Perisic beadásakor még nem, de a csúsztatás pillanatában már lesen álló Pasalic kapott meg, akinek középreadásából a gól született. A döntésben a labdába épített szenzor segített.
A meccsen összesen négy találatot nem adtak meg les miatt, a portugálok a hosszabbításban lőtt góllal jutottak tovább.
Ibrahimovic a meccs lefújása után a La Gazzetta dello Sport szerint azt mondta, közönséges rablás történt.
„Vagy a labdában lévő érzékelő nem működött, vagy valami más baj történt, mert Renato Veiga ért hozzá a labdához, ami azt jelenti, hogy nem volt les. Nézzék meg a felvételt: a horvát 20-as számú játékos (Matanovic) nem érinti a labdát, és a pályáját sem változtatja meg a legcsekélyebb mértékben sem. A portugál 13-as számú játékos (Veiga) érinti meg! Hogy lehetne ez les? Az ellenfél egyik játékosa megérinti a labdát, és hirtelen a horvát gólszerző van leshelyzetben? Abszurd!” – dühöngött a svédek egykori klasszis csatára, aki szerint a horvátokat megfosztották egy álomtól.
„Ahhoz, hogy a mérkőzés végén érvénytelenítsenek egy gólt, a döntésnek kristálytisztának kell lennie. Itt egyáltalán nem az volt. Ez nem játékvezetés volt. (...) Számomra egyértelmű, hogy azt akarták, hogy Portugália és Ronaldo bejusson a nyolcaddöntőbe, és ott Spanyolországgal találkozzanak” – mondta Zlatan Ibrahimovic.
Ibrahimovic a beszélgetés azon pontján sem fogta vissza magát, amikor Cristiano Ronaldóra terelődött a szó.
„A portugál szurkolók számíthattak volna arra, ami most történik… Nem lehet elvárni, hogy 2026-ban bármit is nyerjenek egy 41 éves Cristiano Ronaldo vezette támadósorral. Főleg, hogy Ramos, aki beállt és gólt is szerzett, a kispadon ül. Ez nem »legendás vezetői képesség«. Az ő egója tartja túszul a csapatot. Ronaldo elvesztette a formáját és a mozgékonyságát. Most már csak a tizenhatoson belül van… Ezen a ponton már inkább az aurája tartja fenn, mint a lábai. Továbbra is a kezdőcsapatban szerepeltetni őt puszta őrültség, amit a nosztalgia hajt” – vélekedett a volt támadó.
„Az lesz a baj a videóbíróval, hogy el fogja venni a szurkolóktól azt az örömöt – a futballmeccsek egyik fontos tartozékát –, hogy lehet perlekedni a játékvezetővel. Hiszen így nem lesznek vitatott döntések.” Ez volt annak idején az előzetes félelem. Nos, nem ez történt. A játékvezetői döntések a VAR-érában is ugyanúgy viták tárgyát képezik, amit ékesen bizonyít a mostani világbajnokság.
Nyitókép: Henrik Montgomery / TT News Agency via AFP
Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.