Álmaimban Amerika: ezekkel a válaszokkal lehetett telitalálatot elérni a focivébés tippjátékunkban

Volt 48 állításunk a világbajnokság előtt, olvasóink pedig tippelhettek, hogy ezek közül melyik igazolódik be és melyik nem. Túl vagyunk mind a 104 mérkőzésen, ideje összegezni, mik voltak a helyes válaszok. A legügyesebben tippelő olvasóinkat egyéves hvg360-hozzáféréssel és HVG-s könyvcsomaggal jutalmazzuk.

  • HVG

Összesen 1070-en töltötték maradéktalanul kérdőívünket, vagyis válaszoltak mind a 48 kérdésre. 30 319 helyes tipp született, az átlagos teljesítmény 59 százalékos (vagyis átlagban 48 kérdésből 28,34-ra adtak helyes választ az olvasók).

Noha telitalálat nem volt, a legjobb eredményt elért olvasóink így is igazi jóstehetségnek bizonyultak, vagy legalábbis roppant felkészülten várták a világbajnokságot. A két legpontosabban tippelő játékosunk 39-39 helyes választ adott, a két „ezüstérmes” pedig 38-38-at. A dobogó harmadik fokára többen is felfértek, heten találtak el 37 választ. Utóbbiak közül egy nyertest sorsolunk ki, hiszen a vb előtt azt ígértük: a legtöbb helyes választ beküldők közül öten kapnak lehetőséget rá, hogy egy évig korlátlanul olvashassák a hvg360-at, és mellé értékes könyvcsomagot választhatnak a HVG Könyvek kínálatából. A nyerteseket a héten értesítjük.

Köszönjük, hogy velünk játszottak!

Íme a helyes válaszok:

  1. Tizenhat évvel ezelőtt is Mexikó–Dél-Afrika nyitómeccsel indult a vb. Akkor két gólt rúgtak a csapatok (1–1), most sem lesz több.
  • IGEN, csak ezúttal mindkettőt Mexikó lőtte. 
  1. Legalább négy gól születik az Anglia–Horvátország meccsen.
  • IGEN, Anglia 4–2-re nyert.
  1. Minden idők legkisebb vb-nemzete, Curacao Ecuador ellen szerzi meg a történelmi első vb-gólját.
  • NEM, már az első, németek elleni meccsükön megszerezték, más kérdés, hogy cserébe hetet kaptak.
  1. Brazília nem nyeri meg az első meccsét Marokkó ellen.
  • IGEN, 1–1 lett a vége. Sőt, Marokkó végül egy körrel tovább versenyben maradt, mint az ötszörös világbajnok brazilok.
  1. A Mexikóban rendezett meccseken több gól születik, mint a kanadaiakon.
  • NEM, a mexikói meccseken a 35, a kanadaiakon 38 gól született.
  1. A B csoportból (Kanada, Bosznia-Hercegovina, Katar, Svájc) legfeljebb egy európai válogatott jut tovább.
  • NEM, a csoportelső Svájc mellett a csoportharmadik bosnyákok is besurrantak a 32 közé.
  1. Mindhárom házigazda (Egyesült Államok, Kanada, Mexikó) továbbjut a csoportjából.
  • IGEN, az USA és Mexikó ráadásul csoportelsőként.
  1. Irán és az Egyesült Államok összekerül egymással az egyenes kieséses szakaszban.
  • NEM, Irán ugyan veretlen maradt a vb-n, de három döntetlen nem volt elég ahhoz, hogy továbbjusson a csoportból.
  1. Legalább két olyan meccs lesz, amikor egy játékos mesterhármast szerez.
  • IGEN, az argentin Lionel Messi Algéria ellen, a kanadai Jonathan David Katar ellen, a francia Ousmane Dembélé Norvégia ellen, az angol Bukayo Saka a franciák elleni bronzmeccsen ért el mesterhármast.
  1. Bosznia-Hercegovina kevesebb gólt lő, mint amennyit a japánok kapnak a világbajnokságon.
  • NEM, Bosznia-Hercegovina ugyanannyi gól lőtt, mint amennyit Japán kapott, ötöt. 
  1. A világbajnokság legalacsonyabban rangsorolt csapata, a FIFA-világranglistán 85. helyen álló Új-Zéland megszerzi történelme első vb-győzelmét.
  • NEM, csak egy döntetlenre futotta Irán ellen, Egyiptomtól és Belgiumtól kikapott.
  1. A J csoportból (Argentína, Algéria, Ausztria, Jordánia) mindhárom A kezdőbetűs válogatott továbbjut.
  • IGEN, Jordánia nem borította a papírformát, mindenkitől kikapott, a többiek továbbléptek.
  1. Cristiano Ronaldo több gólt szerez a vb-n, mint Lionel Messi.
  • NEM, ha valami, ez nagyon nem jött be. Messi ugyanis nyolc, míg Ronaldo három gólig jutott utolsó világbajnokságán.
  1. A Panama, Haiti, Curacao hármas egyike sem jut tovább az egyenese kieséses szakaszba.
  • IGEN, hárman összesen egy pontot szereztek, Curacao ikszelt Ecuadorral.
  1. A spanyolok lövik a legtöbb gólt a csoportmeccsek során (akár holtversenyben).
  • NEM, a spanyolok ugyan megnyerték a H csoportot, de csak öt góllal, a hollandok, a németek és a franciak dupla ennyit lőttek a csoportkörben.
  1. Ecuador előrébb végez az E csoportban, mint Elefántcsontpart.
  • NEM, Elefántcsontpart 6 ponttal másodikként zárt a csoportban, Ecuador harmadik lett 4 ponttal.
  1. Lesz legalább három olyan válogatott, amelyik nem szerez gólt a vb-n.
  • NEM, csak Panama volt képtelen a hálóba találni.
  1. A csoportkörben lesz olyan incidens, amikor egy civil játék közben beszalad a pályára.
  • NEM. Bár több ilyen incidens is volt, de kétszer a legjobb 32 között, egyszer pedig az Egyesült Államok–Paraguay csoportmeccs lefújása után, a renitenst pedig még azelőtt lekapcsolták, hogy megindulhatott volna a játékosok felé.  
  1. Norvégia több gólt rúg a csoportkörben, mint Belgium.
  • IGEN, Norvégia nyolcat lőtt, Belgium hatot.
  1. Portugália és Spanyolország egyaránt 9 ponttal jut tovább a csoportkörből.
  • NEM, Spanyolország 7 ponttal, Portugália pedig csupán 5 ponttal fejezte be a csoportkört.
  1. A H csoport (Spanyolország, Zöld-foki Köztársaság, Szaúd-Arábia, Uruguay) győztese legalább két góllal nyer az első egyenes kieséses meccsén a J csoport (Argentína, Algéria, Ausztria, Jordánia) második helyezettje ellen.
  • IGEN, Spanyolország 3-0-lal lépett túl Ausztrián.
  1. Kylian Mbappé legalább öt gólt szerez a tornán, és ezzel ő lesz minden idők legeredményesebb európai játékosa a világbajnokságok történetében (a listát a vb-ig Miroslav Klose vezette 16 góllal).
  • IGEN, Mbappé tíz góllal gólkirály lett.
  1. A torna során több 1–0 lesz, mint 0–0.
  • IGEN, majdnem kétszer annyival. 15 mérkőzés végződött 1–0-lal, és 8 meccsen nem született gól a rendes játékidő vagy a hosszabbítás végéig.
  1. Skócia harmadik lesz a C csoportban (Brazília, Marokkó, Haiti, Skócia).
  • IGEN, ám a Haiti ellen szerzett három pont nem volt elég a skótok továbbjutásához.
  1. Lesz olyan válogatott, amelyik veretlenül esik ki.
  • IGEN, mint már említettük, Irán három döntetlennel esett ki.
  1. Gyökeres Viktor egymaga több gólt szerez a tornán, mint Üzbegisztán, Haiti és a Zöld-foki Köztársaság válogatottja.
  • NEM, Gyökeres Viktor egy gól szerzett, a három válogatott pedig összesen nyolcat. 
  1. Legalább két olyan válogatott lesz, amely győzelem nélkül jut tovább a csoportkörből.
  • NEM, csak a Zöld-foki Köztársaság jutott tovább győzelem nélkül.
  1. Európai lesz a torna legjobb – a FIFA által Aranykesztyűvel díjazott – kapusa.
  • IGEN, a világbajnok spanyolok kapusa, Unai Simón érdemelte ki a díjat, miután az egész torna során csupán egyetlen gólt kapott. 
  1. Minimum két olyan játékos szerez gólt a vb-n, aki már betöltötte a 40. életévét.
  • NEM, ez csak Cristiano Ronaldónak sikerült a negyvenesek szűk körű klubjából.
  1. Lesz olyan mérkőzés, ahol a stadionban mért léghőmérséklet meghaladja a 40°C-ot.
  • NEM. Bár volt olyan stadion, ahol a magas páratartalom miatt magasabb lehetett a hőérzet, a hivatalosan mért legmagasabb hőmérséklet egyszer sem érte el a a 40°C-ot. Köszönhetően például a dallasi stadion légkondicionáltságának, ott ugyanis az egyik meccs idején 50 fokosra forrósodott az aszfalt a létesítmény környékén. 
  1. Az egyenes kiesés szakasz első körében, a legjobb 32 között lesz legalább két válogatott, amely hátrányba kerül, végül mégis továbbjut a nyolcaddöntőbe. 
  • IGEN, Brazília Japán ellen, Marokkó Hollandia ellen, Anglia Kongó ellen, Belgium Szenegál ellen, Portugália pedig Horvátország ellen fordított. 
  1. Németország mindegyik meccsén szerez gólt.
  • IGEN, de mire ment vele? A németek csupán a legjobb 32-ig jutottak, ahol Paraguay tizenegyespárbajban búcsúztatta őket.
  1. A plusz egy forduló ellenére sem sikerül megdönteni Just Fontaine 13 gólos világbajnoki rekordját.
  • IGEN, vagyis nem sikerült. Pedig Mbappé nagyon iparkodott, Just Fontaine 1958-as rekordja óta ő az első játékos, aki két két számjegyű találattal hódította el a címet.
  1. Lesz legalább egy kapusgól a tornán, akár a tizenegyespárbajban.
  • NEM, nem lett.
  1. A dél-amerikai csapatok (Argentína, Brazília, Ecuador, Kolumbia, Paraguay és Uruguay) összesen legalább két piros lapot begyűjtenek.
  • IGEN, Argentína kettő, Ecuador és Paraguay pedig egy-egy piros lapot gyűjtött be.
  1. A tornán beállítják vagy megdöntik Magyarország 1982-es (El Salvador elleni) rekordját, vagyis lesz olyan csapat, amelyik legalább 10 gólt szerez egy meccsen.
  • NEM, ebben még mindig mi vagyunk a királyok. A legtöbb gólt ezúttal Németország szerezte egy meccsen, hetet vágtak Curacaónak. 
  1. Legalább az egyik házigazda (Egyesült Államok, Kanada, Mexikó) bejut a legjobb négy közé.
  • NEM, mindhármuknak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.
  1. Legalább két olyan szituáció lesz az egyenes kieséses szakaszban, hogy VAR-vizsgálat után döntenek arról, hogy nem adnak meg egy gólt.
  • IGEN, a VAR jó néhány esetben közbeszólt, több esetben heves vitákat is kiváltva, ilyen volt például a németek Paraguay elleni, a horvátok Portugália elleni, Egyiptom Argentína elleni, vagy a norvégok Anglia elleni meg nem adott gólja. Egyébként erre a kérdésre érkezett a legtöbb helyes válasz, 92 százalékban helyesen tippeltek az olvasók.
  1. A katari vb-n 172 gól született, ami rekord. Ezt a számot most alaposan túlszárnyalják a csapatok, és minimum 180 gólt szereznek.
  • IGEN, összesen 308 gól született az idei tornán. Bár több volt a mérkőzés, a találkozók gólátlaga is magasabb volt a négy évvel ezelőttinél: legutóbb 2,69-es gólátlag volt Katarban, ezúttal pedig 2,96 találat esett meccsenként, ez a szint az 1970-es vb-t másolta le. 
  1. Brazília nem jut be a legjobb négy közé.
  • IGEN, Brazíliát a nyolcaddöntőben ejtette ki Norvégia.
  1.  A Harry Kane, Lamine Yamal, Kylian Mbappé hármasból kerül ki a torna legjobbjának választott játékos (a hivatalos Aranylabda-díj nyertese).
  • NEM, a legjobb játékosnak járó Aranylabdát a spanyolok csapatkapitánya, Rodri nyerte el.
  1. Lesz olyan játéknap a nyolcaddöntőben, amikor mindkét meccs tizenegyespárbajban dől el.
  • NEM, egyedül a Svájc-Kolumbia nyolcaddöntő dőlt el tizenegyesekkel, az európaiak javára.
  1. Erling Haaland lesz a vb gólkirálya.
  • NEM, bár a norvégok nyerőembere hét gólig jutott, amivel sok világbajnokságon gólkirály lehetett volna, ezúttal ez csak harmadik helyet ért a góllövőlistán.
  1. A legtöbb gólt szerző válogatott nem nyeri meg a vb-t.
  • IGEN. Spanyolország csupán a negyedik legtöbb gólt szerző válogatottként nyert (14 góllal, holtversenyben Belgiummal), ebben a tekintetben felülmúlta Anglia és Franciaország (20-20 gól), valamint Argentína (19 gól) is.
  1. A világbajnoki döntő a rendes játékidőben eldől.
  • NEM, Ferran Torres a hosszabbítás második félidejében lőtte be a mindent eldöntő gólt.
  1. A vb-döntőben valaki sárga lapot kap az első húsz percben.
  • NEM, habár nem volt éppen a legtisztább meccs a döntő, az első sárga lapot csak a 41. percben mutatta fel a bíró.
  1. Az egyik négy évvel ezelőtti döntős, azaz Argentína vagy Franciaország nyeri a világbajnokságot.
  • NEM, noha mindkét csapat bejutott a legjobb négy közé, Spanyolországgal egyikük sem bírt.
  1. Donald Trump ott áll majd a győztes csapat játékosai között, amikor a csapatkapitány először a magasba emeli a vb-trófeát.
  • IGEN, az amerikai elnök a tavalyi klubvilágbajnoki döntő után ezúttal sem értette meg, hogy a vb-győztes válogatott legfontosabb pillanata nem róla szól. Bár Gianni Infantino FIFA-elnök próbálta arrébb terelni, Trump ott maradt a pódiumon közvetlenül a spanyolok mellett egészen addig, amíg Rodri a magasba nem emelte a világbajnoki trófeát.

A hvg.hu Álmaimban Amerika kérdőívének támogatója a Mercedes-Benz Kishaszongépjárművek üzletág

Hozzászólások