Olaszországból Belgiumba igazolt a magyar válogatott védője

Balogh Botond új csapata a 16. helyen áll a 18 csapatos belga élvonalban.

  • MTI

Balogh Botond a belga élvonalban szereplő Westerlo csapatához igazolt az olasz Parmától.

A klub honlapjának keddi közlése szerint a magyar válogatott 24 éves védője négy idényre írt alá az új együtteséhez, amelynél a győztes mentalitás mellett a védelem stabilitását várják tőle.

Balogh az MTK Budapest akadémiáján nevelkedett, majd 2019-ben igazolt a Parmához, amelynek színeiben 73-szor lépett pályára, köztük 32 találkozón a Serie A-ban. Az előző szezont a török Kocaelispornál töltötte kölcsönben. A hátvéd eddig nyolc alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben.

A Westerlo nem kezdte jól az új idényt, ugyanis első négy bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt, csupán egy döntetlent ért el, így 16. helyen áll a 18 csapatos Jupiler League-ben.

Nyitókép: Malte Ossowski / Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP

Hozzászólások