Furcsa szokásokkal szórakoztatták magukat a Premier League-bírók – erről számolt be Jamie Vardy podcastjéban Mike Dean, aki korábban játékvezető volt. A Nemzeti Sport szemléje szerint konkrétan miniversenyeket rendeztek, volt amikor azt mérték, hogy meddig tudják úgy vezetni a meccset, hogy nem fújnak bele a sípba.
Ezt néhányszor megcsináltam a Premier League-ben, még a VAR bevezetése előtt. Volt, hogy 20-25 percig nem fújtam bele a sípba
– mondta.
Olyan is előfordult, amikor a futást spórolták meg a mérkőzéseken. A már visszavonul spori saját bevallása szerint beállt a kezdőkörbe, és azt nézte, meddig tud ott maradni, mielőtt ki kell lépni onnan. „Egyszer körülbelül 15 percig sikerült” – mondta.
https://hvg.hu/sport/20260904_bruno-fernandes-szoboszlai-lovotechnika
A most 58 éves bíró kijelentése komoly vihart kavart. Mark Halsey, aki 1999 és 2013 között vezetett mérkőzéseket a Premier League-ben azt mondta, hogy soha nem hallott ilyen esetekről. Arról is beszélt, fontos lenne tudni, mely meccseken történt az, amiről Dean beszélt. Egyben kétségét is kifejezte, hogy igaz lenne, amit a kollégája mondott. „Egyszerűen lehetetlen öt percig, nemhogy 20 percig úgy vezetni egy mérkőzést, hogy ne kelljen szabadrúgás miatt sípolni” – mondta.
Nyitóképünkön Mike Dean. Fotó: APF/Oli Scarff.