Andoni Iraola, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint szombaton már van esély Szoboszlai Dominik játékára a Brentford elleni bajnoki mérkőzésen.
„Még korai lenne bármit is mondani, hiszen hátravan a pénteki edzés. Szerdán a Bajnokok Ligájában még nem voltak bevethető állapotban” – mondta a válogatott szünetben megsérült holland Cody Gakpóról, a svéd Alexander Isakról és a magyar válogatott csapatkapitányáról a spanyol szakember. „Úgy gondolom, még nagyon korai lenne biztosat mondani, de most nyitva hagyom a lehetőséget” – mondta Iraola.
Szoboszlai hiányában a Vörösök múlt hétvégén 3-0-ra kikaptak a vendég Manchester Citytől, szerdán pedig a BL-ben kissé tartalékos összeállításban 6-3-ra győztek az osztrák LASK otthonában.
Iraola ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az idény ezen időszakában háromnaponta mérkőzést játszanak, így folyton változtatnia kell az összeállításon, azaz előbb-utóbb mindenkire számítania kell majd.
A Liverpool hat forduló után kilenc pontjával kilencedik helyen áll az angol bajnokságban, míg a BL-ben két sikerrel rajtolt, így ötödikként várja a jövő heti folytatást a Gulácsi Pétert is foglalkoztató spanyol Villarreal ellen.
Nyitóképünkön Szoboszlai Dominik edzésen. Fotó: AFP/Peter Powell.