A Viktoria Plzent is megverte a Fradi az Európa-ligában

A budapesti csapat továbbra is százszázalékos a főtáblán.

  • MTI

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is százszázalékos a főtáblán.

Kiegyenlített küzdelemmel kezdődött a mérkőzés, mindkét fél vezetett tetszetős akciókat és próbálkozott letámadással, de a védelmek nem voltak zavarba hozhatóak, így az első kaput eltaláló lövésre több mint tíz percet kellett várni, akkor Memic 20 méteres kísérletét a Ferencvárosban debütáló Radnóti ütötte ki.

Az első igazi helyzet a magyar csapat előtt adódott, amikor Lisztes sarokkal tette a labdát Birmancevic elé, aki hiába lőhetett a büntetőterületen belül senkitől sem zavartatva, a kísérlete sem elég pontos, sem elég erős nem volt, így Tapaj könnyedén védett.

A folytatásban is egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, a hazaiak sok beadással próbálkoztak, ezeket kivétel nélkül hatástalanították a plzeni védők, a túloldalon pedig sok lövéssel – köztük egy majdnem félpályás emeléssel –tesztelték az FTC fiatal kapusát, amelyek rendre célt tévesztettek. A szünetig nem változott a játék képe, a kapusoknak nagy védenivalója nem akadt, ebben nagy szerepe volt Gomeznek, aki Memic kiugrásánál mesterien szerelte a csehek játékosát.

Nagyobb iramban kezdődött a második félidő, s bár eleinte a vendégek voltak támadásban, mégis a zöld-fehérek szereztek vezetést, mert az első komoly akciójuk végén Zachariassen talált a kapuba. A gól jót tett a hazaiak önbizalmának, mert további lehetőségeik is akadtak, ezeket azonban nem tudták kihasználni. A csehek a hatvanadik percre stabilizálták a soraikat, ráadásul vezetőedzőjük hármas cserével próbálta frissíteni az együttesét, amely azonban így sem tudta átvenni az irányítást.

Az FTC kontrollálta a találkozót, őrizte minimális előnyét, nagy lehetőséget nem engedett ellenfelének, sőt, szűk tíz perccel a vége előtt – a videobíró segítségével megítélt – büntetőt Zachariassen értékesítette.

A hátralévő időben ugyan kicsit izgulni kellett, mert a csehek egy szögletet követően szépítettek, azonban a hosszabbításban csak egy középre tartó lövést kellett hárítania Radnótinak, így az előző kiírásban nyolcaddöntős Ferencváros újabb győzelmet ünnepelhetett a második számú európai kupasorozatban.

A hat pontjával hetedik helyen álló FTC a jövő csütörtöki harmadik fordulóban a portugál Torreense együttesét fogadja a Groupama Arénában.

Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló:

Ferencvárosi TC-Viktoria Plzen (cseh) 2-1 (0-0)

Groupama Aréna, 16 686 néző, v.: Damian Sylwestrzak (lengyel)
gólszerzők: Zachariassen (49., 81., utóbbit 11-esből), illetve Visinsky (90.)
sárga lap: Osváth (7.), Raemaekers (96.), Maiga (96.), illetve Cerv (95.)

Ferencvárosi TC:
Radnóti - Osváth, Raemaekers, Gomez, Cadu - Corbu (Levi, 91.), Nagy Á. - Yusuf (Maiga, 84.), Zachariassen (Madarász, 91.), Birmancevic (O'Dowda, 84.) - Lisztes (Arzani, 64.)

Viktoria Plzen:
Tapaj - Gabriel, Prebsl, Dweh, Doszki - Hrosovsky (Cerv, 64.), Pirgic - Memic (Visinsky, 78.), Panos (Ladra, 64.), Sojka (Lawal, 78.) - Kabongo (Faal, 64.)

Nyitókép: Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros játékosa. Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Hozzászólások