Bábel Vilmos

Bábel Vilmos


Gyurcsány Ferenc lakótelepen bömböltetett tévé példáján mondta el, miről szól a szuverenitás és az önkormányzati választás
 

Gyurcsány Ferenc lakótelepen bömböltetett tévé példáján mondta el, miről szól a szuverenitás és az önkormányzati választás

Összekavarta a képet Magyar Péter, aki most meg tudja mondani, mi lesz négy nap múlva este, az valószínűleg a Teremtő úristennél is bölcsebb – mondta Gyurcsány Ferenc a hvg.hu-nak Érden tartott kampányeseményén. Itt a Demokratikus Koalíció elnöke arról is beszélt, hogy Magyarország szerinte sosem lesz kétpárti rendszer, és ahol arra is rájöttünk, hogy mi a közös benne és a Tisza Párt elnökében.






Az EP-választáson is fideszes kötődésű pártaktivisták kézbesítik a szavazólapot a vajdasági magyaroknak
 

Az EP-választáson is fideszes kötődésű pártaktivisták kézbesítik a szavazólapot a vajdasági magyaroknak

A szerb posta helyett Fideszhez köthető szervezetek aktivistái viszik ki a vajdasági magyar állampolgárok szavazólapjait tartalmazó levélcsomagokat. Két éve, az országgyűlési választokkor is ugyanez történt, de a Nemzeti Választási Bizottság azt mondta: nem tudnak mit tenni, ugyanis csak Magyarország területén tudnak érvényt szerezni a törvényeknek.


Kövér László felfedte, milyen problémákat lát az új generációs fideszesekben, és hogy miért volt nehéz jelölteket találni a választásra
 

Kövér László felfedte, milyen problémákat lát az új generációs fideszesekben, és hogy miért volt nehéz jelölteket találni a választásra

Kövér László a Nyíregyházán elmondott kampánybeszéde alapján egyáltalán nem úgy érzi, hogy Magyar Péter Gyurcsány embere lenne, hiszen éppen a DK-elnök számításait húzza keresztbe. Arról is beszélt Kovács Ferenc mellett korteskedve, hogy a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjelölteket alig talált, így viszont szerinte azok állnak politikusnak, akiknek se becsületük, se egzisztenciájuk.







Tibeti zászlót takarnak, magyar képviselőt faggatnak, zászlós-sapkás tömeget hoznak össze – rejtélyes kínaiak dolgoznak azon, hogy minden rendben legyen az elnöki látogatáson
 

Tibeti zászlót takarnak, magyar képviselőt faggatnak, zászlós-sapkás tömeget hoznak össze – rejtélyes kínaiak dolgoznak azon, hogy minden rendben legyen az elnöki látogatáson

Sok száz kínai résztvevő várta szerda délután a Várban a kínai elnököt, szinte mindegyiküknél zászló, egyensapka. Napközben pedig valakik gondosan ügyeltek arra, hogy ne láthasson tibeti zászlót, vagy más, neki nem tetsző dolgot Hszi Csin-ping. Tudósítónknak a tömegben azt mondták, a United Front szervezte őket. De mi az a United Front? Bábel Vilmos írása.