Bódisz Attila

Bódisz Attila

E-útdíj: Ki állítja meg a kamionokat a mellékutakon?

Hiába nem szabad július elsejétől kamionnal ráhajtani a két számjegyűnél alacsonyabb rendű utakra, a nehézgépjárművek csaknem ugyanannyian és ugyanúgy vágtatnak végig a kis falvakon, alig aszfaltozott mellékutakon, mint a tiltás hatálybalépése előtt.


Rajztanárból méhész: Aki a nagymamáját is mézzel tartósítja

Divatba jöttek a kézműves élelmiszerek, pedig a legkívánatosabb jelző fogyasztói szempontból a korrekt lenne. Ha az ember mézet akar vásárolni, a legjobb, amit tehet, hogy felkeres egy közeli helyi méhészetet. A 27 éves Tepliczky Balázs rajzszakos diplomáját cserélte fel a kaptárakra, és fogott a neve alatt márkaépítésbe.


Látlelet Kátyúországból

Az utóbbi hetekben egyre több autó kereke tört ki kátyúk miatt, főként a főutakon. Változást az hozhatna csak, ha új úthibák nem keletkeznek tömegével a legalább 15 éve teljes körű felújításra váró infrastruktúrán, pénz ugyanis - elegendő - nincs. A Miskolcot Sátoraljaújhellyel összekötő, közel 90 kilométeres főút nagygeneráljára talán már csak 2015-ig kell várni, addig viszont biztosan az marad, ami eddig: folt hátán folt. Vagy kátyúrendszer – ami miatt az Autóklub szerint már jobb volna kimondani végre: katasztrófahelyzet van.


A negyedik nap... na, az már sok volt!

Milyen lehet az élet, amikor nincs áram, teljes a bizonytalanság, járhatatlanok az utak és nem működnek a kommunikációs eszközök sem? A bodrogköziek a hosszú hétvégén kipróbálták. Volt aggódás, dühöngés, összefogás, széthúzás és bár nem szerették volna, gyertyafényes vacsora is.