Csatlós Hanna

Csatlós Hanna
Görcs, rángatózás, halál: idegméreggel kavarhattak világpolitikai válságot az oroszok
 

Görcs, rángatózás, halál: idegméreggel kavarhattak világpolitikai válságot az oroszok

Minden jel arra utal, hogy a dél-angliai Salisburyben bevetett idegméreg az oroszoktól érkezett. Ezt persze a Kreml tagadja. A 45 ezres Salisburyben azonban most megállt az élet, az ott élők félnek, hogy nemcsak az egykori orosz kettős ügynöknek és a lányának, hanem nekik is jutott a halálos méregből. Valóban veszélyben vannak? Hogy pusztít az orosz vegyi fegyver, a novicsok? Innentől kezdve már ne a szöges bombás merénylőktől tartsunk, hanem inkább a mérget kotyvasztó terroristáktól? Összeszedtük az eddigi fejleményeket, hogy segítsünk eligazodni a salisbury-i kémügyben.


Ez a Kádár-kori luxus hattyúdala
 

Ez a Kádár-kori luxus hattyúdala

Vasárnap megkezdik a Normafa kísértetszállójának, a Hotel Olimpiának a bontását. A Kádár-kori luxus mumifikálódott tárgyi emlékeit rejtő épület 2002 óta áll üresen, fénykorát a hetvenes, nyolcvanas években élte. A Hosszúlépés jóvoltából még egyszer utoljára bejárhattuk az egykori olimpikonjaink fellegvárát, vagyis inkább azt a siralmas romhalmazt, amely az ország első wellnessszállodájából megmaradt.



Ha boldog akar lenni, nyissa ki a száját!
 

Ha boldog akar lenni, nyissa ki a száját!

Kotta és közönség nélkül, elsősorban a maga szórakoztatására énekli a világ legjobb popdalait egy kanadai kórus. A Choir!Choir!Choir! névre hallgató, folyton változó összetételű, több száz fős énekkar úgy énekel Beatles-, David Bowie- és Radiohead-számokat, hogy attól jó értelemben kirázza az embert a hideg. Ez a kórus sokkal több annál, mint egy szimpla közös éneklés.


A küzdelem ugyanolyan kemény, legfeljebb rendezettebb a szemöldök
 

A küzdelem ugyanolyan kemény, legfeljebb rendezettebb a szemöldök

Miért hír az, hogy az aranyérmes kanadai műkorcsolyázók egyike meleg? Miért téma, hogy Eric Radford nemcsak szimplán meleg, de ráadásul ő az első olyan aranyérmes versenyző a téli olimpiák történetében, aki nyíltan vállalja is ezt? Az LMBTQ-közösséghez tartozó élsportolók ritkán coming outolnak – Magyarországon különösen –, de megvan rá az okuk.



Ezeknek elment az eszük? Az emberi hülyeség mélyére ástunk
 

Ezeknek elment az eszük? Az emberi hülyeség mélyére ástunk

A milliós nézettséget generáló önsanyargató internetes videóknak mostanra már történelme van. A test felgyújtásától kezdve a csípős paprika elfogyasztásán át a fahéj fullasztó hatásáig minden, józan ésszel elképzelhetetlen dolgot kipróbálnak a kamaszok, és a szenvedésüket tanúsító videókat tömegével töltik fel a netre. Az online kihívások népszerűsége mögött a kutatók dopamint szimatolnak.