szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

Greg Joswiak, az Apple termékfejlesztési főnöke elmondta, hogy az iPhone GPS-e legalább...

Greg Joswiak, az Apple termékfejlesztési főnöke elmondta, hogy az iPhone GPS-e legalább olyan erős, mint a konkurens, csak erre a célra tervezett eszközöké, amelyek támogatják a folyamatos útvonal instrukciók megjelenítését. Ez némiképp ellentmond annak az információnak, amelyet a New York Times újságírója, David Pogue kapott az Apple-től, miszerint az új telefon GPS egysége túl gyenge ahhoz, hogy útbaigazítsa a felhasználókat, csak azt tudja megmutatni, hogy éppen hol vannak.

A jelen helyzetet azzal magyarázta Joswiak, hogy a programozás nehézsége miatt még nem készült sem az Apple, sem más fejlesztő részéről olyan program, amely valóban ki tudná használni a készülék képességeit. Szerinte, ha adnak egy kis időt a fejlesztőknek, hamarosan teljes körű navigációs berendezéssé alakulhat az iPhone 3G.

Egyelőre két cég, amúgy az ágazat nagyágyúi, a TeleNav és a TomTom jelentette be, hogy az alap GoogleMaps szolgáltatásnál összetettebb szolgáltatást fejlesztenek az iPhone-hoz (az Egyesült Államokban).

A többi, felhasználók által hiányolt funkció is inkább időhiány, mint a telefon képességeinek korlátai miatt maradt ki a jelenlegi szoftverből – állítja Joswiak. A gyakran követelt cut and paste lehetőség például csak azért nincs benne az iPhone 2.0 firmware-jében, mert rangsorolni kellett a fejlesztéseket, és ez már nem fért be. Azt azonban még nem tudni, hogy mikor és hogyan vezetik be végre ezt a funkciót, mindenesetre szem előtt van. Az irodai szoftverek használatára is volna lehetőség, de hiányzik egy olyan közös fájlrendszer, amelyet mind a programok, mind az iPhone alkalmazásai használni tudnának.

Független tesztelők is hangsúlyozzák, hogy az iPhone akkumulátorát kárhoztató kritikák is félrevezetők. Szerintük igaz, hogy az Apple 3G-n mért beszélgetési ideje jóval kevesebb, mint a GSM hálózaton eddig tapasztaltak, azonban a méréseik alapján kiderült, hogy a 3G-s mezőnyben, az okos- és médiatelefonok között az iPhone vezet, nem is kicsivel. A hívástesztben az iPhone a hivatalos értéket is túlszárnyalta 38 perccel, a legközelebbi vetélytárs a HTC Touch Dual Slidere volt, öt óra tizennyolc perces eredményével.

Forrás: Appleinsider.com

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A koronavírus-védőoltás után a BioNTech igazi nagyágyúja: a rák elleni vakcina

A koronavírus-védőoltás után a BioNTech igazi nagyágyúja: a rák elleni vakcina

Törvény védi a tehéntrágya szagát és a kakaskukorékolást Franciaországban

Törvény védi a tehéntrágya szagát és a kakaskukorékolást Franciaországban

Von der Leyen: A határok lezárása nem megfelelő eljárás a vírus megfékezésére

Von der Leyen: A határok lezárása nem megfelelő eljárás a vírus megfékezésére