A tetoválótinta apró, körülbelül 120 nanométer átmérőjű gömbökből épül fel, amelyekben egy glükózérzékelő molekula, színváltoztató festék és a glükóz működését utánzó molekula van. Amikor a glükózérzékelő részecskék közel kerülnek a nanogömbök felszínéhez, a vércukor szintjétől függően tapadnak hozzá vagy a glükóz-, vagy pedig a glükózutánzó molekulákhoz. Amennyiben az utánzóhoz tapadnak, a tinta színe lila lesz, ami alacsony vércukorról árulkodik, ellentkező esetben a tinta színe sárga lesz, az pedig magasabb vércukorszintet jelez.

Az anyagot eredetileg azért fejlesztették ki, hogy az élsportolókban követhessék nyomon a szív állapotát, de az alapötlet megvalósítása annyira bonyolultnak bizonyult, hogy a fejlesztést vezető Heather Clark inkább a glükózszintek mérését tűzte ki feladatnak.

A tapasztalatok szerint a normális vércukorszint esetén narancsos színt mutat a festék, ahhoz pedig, hogy ezt meg tudjuk állapítani, elég egy apró, pár milliméter széles tetoválás is, amelyet ráadásul nem is kell olyan "mélyen" elhelyezni, mint az a tetoválásnál szokás.

A részecskék a vércukorszintet pár milliszekundumonként mérik, a vércukorszint-változás során viszont a színváltozásra akár 20 percet is várhatunk. Azt azonban így is meg tudjuk állapítani, hogy a vércukorszint éppen emelkedik vagy csökken.

Az egereken végzett tesztek "nagyon jó" eredményeket hoztak, állítja Clark, de az emberek által is használható változatra legalább két évet kell várnunk.