Egybeeshetnek-e az emberi viselkedés és kémia egyes elemei azzal, ha hazudni akarunk? A DHS belbiztonsági hivatal ennek lehetőségét kutatja, mert reményeik szerint nem csupán a hazugokat tudnánk ezzel kiszűrni, hanem az emberek szagát egyedi biometrikus azonosítóként is használhatnánk.
A DHS a kutatást a nonprofit Mitre Corporationnek adta át, akik az amerikai katonaságnak, nemzetbiztonsági és hírszerző szerveknek végeznek különféle kutatásokat. A Mitre kutatói tíz hét alatt összesen 179 egyedtől vettek szagmintákat, és több száz olyan markert találtak, amelyek a kísérlet ideje alatt többé-kevésbé konstansok voltak, utalva ezzel arra, hogy az általunk kibocsátott szaganyagok akár pontosan azonosíthatnak is bennünket.
A kutatók azonban hangsúlyozták: egyes kísérleti alanyoknak sokkal kevésbé megkülönböztethető szaga van, aminek okára még nem jöttek rá, más alanyok szaganyaga pedig teljesen megváltozott a vizsgálat során, aminek számos magyarázata lehet - fiziológiai, étrenddel kapcsolatos vagy akár teljesen más jellegű is. A kutatók továbbá figyelmeztették a DHS érdekeltjeit arra is, hogy a markerek egy jó részét okozhatják kozmetikumok, parfümök, dohány vagy más, mesterséges anyagok is. John Vacca technológiai konzultáns szerint a kutatások még gyermekcipőben sincsenek, egyelőre az is kérdéses, hogy a kifejezetten érzékeny szenzorok képesek-e a laboratóriumi körülményektől eltérő, "valós" helyzetekben is pontos eredményekkel szolgálni.
Míg a London Royal Society tudósai 2006-ban bejelentették, hogy számos olyan marker van az emberi verejtékben, amellyel egyes emberi csoportokat vagy akár egyedeket is kiszűrhetnek, mások nem tartják ezt bizonyító erejűnek. Barry Steinhardt, az ACLU civiljogi szervezet technológiai igazgatója szerint a DHS tervei nincsenek összhangban a valósággal, a hivatal ugyanis sorra bukja be nagyléptékű terveit. Steinhardt véleménye szerint a legpontosabb azonosítás jelenleg a DNS-vizsgálat; még az ujjlenyomat-vizsgálat is támadható, tévedések miatt egyre több amerikai bíróságon kérdőjelezik meg ugyanis a módszer hitelességét.
Testszagunk árulkodik hazugságainkról?
Az emberi testszagot vizsgálja a DHS amerikai belbiztonsági hivatal; reményeik szerint minden ember egyedi illatanyagokat bocsát ki, s ezek változásaiból érzékeny gépek még azt is elárulhatják, hazudunk-e. A személyiségi jogi szervezetek felháborodtak, más szakértők azt mondják: a DHS mást sem csinál, csak sorra bebukja korszakalkotó ötleteit.
Magyar Péter szerint Fürcht Pál két ügyben is tanúskodni fog, és üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak is
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.