Egy tájékozott internetező nem lepődik meg azon, hogy nem csak „gyilkolászós” játékok, hanem különféle szex-játékok is léteznek szép számmal, sőt néhány ezekből különösen kiemelkedő grafikailag (lásd „a legélethűbb szex-játékok” című ismertetőnket. 

Ebben semmi meglepő nincsen, hiszen az erotika életünk része, természetes tehát, hogy a számítástechnikában is jelen van (sőt…). A 3D-s grafika és alkalmazások fejlődésével azonban egy teljesen új irányvonal is megjelent: a virtuális pornó- és szexfilmek.

A 3D animáció az utóbbi tíz évben még gyerekcipőben járt (leszámítva az óriási stúdiók hatalmas költségvetésével készült animációs filmjeit, pl. az űttörőnek számító, mai szemmel már nem annyira látványos Toy Storyt), és a változás valamikor 2001 tájékán állt be, amikor William Steig 1990-es tündérmeséjét animációs filmre adaptálták – ebből lett a Shrek.

A Shrek című film olyan szoftverekkel készült, amelyek bárki számára elérhetők és egy erősebb PC-n máris használatba vehetők: ezek a szoftverek a Maya és a Softimage. De ha egy pillantást vetünk a nevetségesen olcsón kapható, remek Poser nevű szoftverre máris látjuk, hogy a 3D animáció tulajdnoképpen bárki számára elérhető, csak türelem és kitartás kell hozzá.

Ezzel az animációs filmgyártás „kikerült” a milliós, Silicon Graphics gépek és a speciális szoftverek világából, és elérhetővé vált a kisebb, sőt az amatőr filmstúdiók számára is. Ezután pedig már nem kellett sok ahhoz, hogy megjelenjenek a dologban (nagyon okosan) üzletet szimatoló szexfilmgyártók, és elkezdjék ontani virtuális filmjeiket.

A dolognak több előnye is van: a virtuális filmhez nem kellenek igazi szereplők, tehát viszonylag olcsó, ráadásul a témának (kosztümöknek, helyszíneknek) csak a képzelet szab határt  (lásd az olcsón megvehető Daz stúdió virtuális kellékeit), így a stúdiók el tudnak szakadni az unalomig ismert „két ember szeretkezik a kanapén 30 percen keresztül” klisétől. Egy-egy ilyen virtuális film előállítása nagyjából tizedannyiba kerül, mint egy igazi pornófilm, a grafika pedig mára odáig fejlődött, hogy a főleg a vizuális élményre fogékony vásárlók (végül is erről szól a műfaj), lassan meg sem tudják különböztetni az eredeti szereplős filmeket a renderelt moziktól.

A lavinát a „Zuma” nevű film indította el: ebben Zuma, a női gladiátor kalandjait követhetjük nyomon egy futurisztikus világban: a 2006-os virtuális pornófilm rengeteg olyan megoldást tartalmazott, amiből a mai gyártók profitálnak: fantasy és scifi elemek és helyszínek, elképesztően részletes karakterek és animációk (igen… még „azok” a testrészek is…) – és további olyan, szaknyelven szólva „set”-ek, amiket egy igazi, élőszereplős filmben egyszerűen lehetetlen vagy legalábbis nagyon drága volna leforgatni.

A Zuma mint hagyományos DVD film kerül forgalmazásra boltokban és interneten keresztül, és meglepően jó fogadtatásra talált az „igazi” filmek között. 2007-ben példáulelnyerte az AVN „legjobb film” díját, ami nagy szó, tekintve, hogy ez nem is „igazi” pornófilm… vagy mégis?

A virtuális filmek terjedésében az internet, és az interaktivitás is jelentős szerepet kapott: az egyik legnagyobb 3D-s pornófilm készítő- és forgalmazó például „request” szekciót üzemeltet vásárlóinak: itt a filmek rajongói szavazhatnak, hogy a következő epizódban, mit-hogyan, kivel és hol műveljenek a virtuális szereplők. Mivel nem igazi filmről van szó, a lehetőségek korlátlanok: van itt mitológiai románc, földönkívüli szex, túlvilág szex, kosztümök, klasszikus mesék erotikus változatai, elképesztő helyszínek és pózok - minden, amit csak ez emberi elme képes kitalálni.

A virtuális szexpiac most indul virágzásnak, a grafikai lehetőségek eddigi fejlődését alapul véve (a háromdimenziós „renderelt” megjelenítés minősége minden évben négyzetesen növekszik) már csak pár év, és nem fogjuk tudni megkülönböztetni a hamisat és a valódit. 
Jó példa erre a fentebb látható videó: a filmen látható hölgy bizony a valóságban nem létezik. Akár hisszük, akár nem.