Az eddig ismert legkorábbi agyagedény maradványait Japánban találták, ezek korát "mindössze" 16-17 ezer évesre becsülik. A Jücsanjen-barlangban lelték meg 2005-ben a legrégebbi rizsszemeket. A helyszín a tudósok szerint fontos összekötő kapocs a vadászó és gyűjtögető életmódot folytató barlanglakók és a földművelők között, akiknek késő pleisztocén-kori településeit a környéken tárták fel.
   
Elisabetta Boaretto, az izraeli Weizmann Intézet fizikusa és Hsziaohung Vu (Xiaohong Wu), a Pekingi Egyetem régésze legújabb tanulmányukban azt bizonyították be, hogy az emberek az eddig feltételezettnél sokkal korábban képesek voltak agyagedényeket készíteni. A tanulmány az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban (Proceedings of National Academy Of Science) látott napvilágot.
   
"Az agyagedények az emberi tevékenység egyik legkorábbi produktumai, ezek vizsgálatával az emberi kultúra fejlődése követhető nyomon" - hangsúlyozta Tracey Lu, a Hongkongi Kínai Egyetem antropológusa, aki nem volt részese a vizsgálatnak. Mint kifejtette, kezdetben a cserépedényeket főzésre és tárolási célokra használták, később a hatalom és a társadalmi rang kifejezői is lettek, ahogy műtárgyakká is vált némelyikük.
   
"A kerámiaedények napjainkban is a kultúra fontos részét képviselik" - magyarázta Tracey Lu. A hongkongi antropológus szerint a kínai agyagedény egy kissé idősebb, mint japán társa. Ugyanakkor hosszú idő óta vitatkoznak a tudósok arról, hogy mennyire pontos lehet a barlangi leletek radiokarbonos kormeghatározása. A barlangi népesség ugyanis nap mint nap ugyanazon a helyen gyújtott tüzet, egymásra rakódnak a hamurétegek, az egykorvolt lakomák maradványai, ám időnként a rétegek összekeveredtek. 
   
"Elismerem, hogy a vadászó-gyűjtögető életmódot élő emberek készíthették az edényt Dél-Kínában. Ám abban is biztos vagyok, hogy többé-kevésbé ezzel egy időben Kelet-Ázsia más térségeiben, Oroszországtól Japánig, Kína északi és déli részén is megjelentek az agyagedények" - mondta.
   
Elisabetta Boaretto ugyanakkor a vizsgálat jelentőségét az igen precíz kormeghatározásban látja. A barlang egész területéről vettek mintákat, hogy elkerüljék a rétegek keveredése okozta hibákat. A team kezdetben 150 mintát vett, amelyeket a laboratóriumban infravörös fénnyel és spektroszkópia segítségével vizsgáltak meg. Csupán 30 minta bizonyult tisztának, ezeket vetették alá radiokarbonos kormeghatározásnak.
   
A helyszínen talált faszéndarabok és csontmaradványok kora a radiokarbonos vizsgálat tanúsága szerint 21 és 13 ezer év közötti, a cserépedény alatti és feletti rétegek pedig 18 ezer évesek.
   
A kutatók elegendő cserépmaradványra bukkantak, hogy rekonstruálják az egész edényt, amely lefele keskenyedő alakú volt, magassága pedig elérte a 29 centimétert.