szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

Július 7-ig, azaz még több mint két héten át 20 film ingyen...

Július 7-ig, azaz még több mint két héten át 20 film ingyen látható a filmklik.hu oldalon. A nézőknek ez idő alatt egyetlen fillérjükbe sem kerül majd, hogy otthonukban, legálisan, az interneten keresztül nézhessenek Oscar- és Cannes-i díjas alkotásokat, amelyek között thriller, vígjáték, romantikus és történelmi alkotás egyaránt található. Ezúttal az is mindegy, hogy milyen rendszerrel dolgozunk, hiszen windowsos, linuxos vagy maces gépen is megnézhetők az ingyenfilmek.
A filmklik.hu már régóta keresi annak a lehetőségét, hogy a forgalmazás költségeit ne a nézőkkel fizettesse meg. Ezeket az ingyenesen látható filmeket hirdetésekkel látják el – ez ugyanis az ára annak, hogy a nézőknek egy fillért se kelljen költeniük. Azt azért hangsúlyozni szeretnénk: ezeknek a reklámoknak a mennyisége még mindig töredéke annak, amivel a televízióban találkozhatunk egy-egy nagyjátékfilm sugárzása közben.

A kínálatban sok díjnyertes alkotás is szerepel

A filmklik.hu ezt az akcióját kifejezetten tesztjellegűnek szánja. Július 7-ig a közönség és a jövőbeli hirdetők pontosan megismerhetik azt a formát, amelyet a későbbiekben is alkalmazni szeretnének, és eldönthetik, élnek-e vele. A képlet egyszerű: ha a közönség igent mond azzal, hogy magas nézettséget produkál, ezzel meggyőzheti a reklámozókat a modell működőképességéről, vagyis a jövőben is nyílik mód ingyenes filmforgalmazásra. A modell Amerikában és Nyugat-Európában már sikeresen működik, itt az idő, hogy Magyarországon is kipróbálják.

A filmek listája és a lejátszáshoz szükséges technikai feltételek itt találhatók.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Király utcában edzettek a Mönchengladbach focistái

A Király utcában edzettek a Mönchengladbach focistái

Kovács Zoltán bohócos mémmel reagált rá, hogy magyar műsorok is lesznek a német köztévén

Kovács Zoltán bohócos mémmel reagált rá, hogy magyar műsorok is lesznek a német köztévén

Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki sűrű köd miatt

Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki sűrű köd miatt