szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nyugtató zenét készítettek MRI-agyfelvételekből, adta hírül a New Scientist. A connecticuti Trinity College kísérlete nem csupán a kísérleti elektronika kedvelőit kápráztathatja el, hanem az agykutatókat is. A szakma szerint ugyanis az egyes mentális problémákról a hangok sok esetben jobban árulkodnak.


A connecticuti Dan Lloyd professzor megfigyelte, hogy az agy mely területei aktívak egy időben, ezekhez pedig egy-egy zenei hangmagasságot társított. Ezek után beadagolta a kísérlethez készített szoftverébe az egyes agyszkeneket, amelyeken az láthatjuk: az idő múlásával milyen aktívak az agy egyes részei. Az aktív zónák hangokat szólaltattak meg, amelyeknek hangereje az aktivitás nagyságával volt egyenes arányban. A megszólaltatott zenékben (ahogyan az a lenti videóban is hallható) a harmóniáknak köszönhetően nem hallhatunk disszonanciát, az egyes "zeneművek" viszont kifejezetten kaotikusak.

Az agyszkenek készítése közben a kísérleti alanyokat különböző ingereknek vetették alá: villogó fényeket mutattak nekik, autószimulátort kellett vezetniük, illetve megfigyelték nyugalmi állapotukat is. A kísérlet során skizofréniával és demenciával diagnosztizált, illetve egészséges önkéntesekkel is dolgoztak - az egyes mentális állapotokhoz pedig jellegzetes zenei mintázatok tartoztak.

A skizofrének agyműködése kiszámíthatatlanul váltakozott alacsony, illetve magas aktivitási szint között, mindezt pedig értelemszerűen hallani is lehetett. A skizofrénia jeleit az MRI-szkenre pillantva is lehet észlelni, a pácienseknél a hangerő, valamint a ritmika teljesen kiszámíthatatlan módon változott - a demenciával diagnosztizált betegeknél pedig szintén jellegzetes hangok és ritmusok árulkodnak agyuk állapotáról.

A New Scientist által megkérdezett agykutatók pozitívan vélekednek az ötletről: a hangok révén ugyanis észlelni lehet olyan mintákat, amelyeket szemmel nem feltétlenül lehetne megkülönböztetni, valamint az idő függvényében sokkal jobban ki lehet így alakítani egy komplex mentális képet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

Öt éven belül agyröntgen válthatja fel a munkainterjúkat Hollandiában

A pénzügyi szektor fontosabb posztjain nem állásinterjúk lennének szükségesek, hanem MRI-szkenek, vélekedik Willem Verbeke professzor, az Erasmus University kutatója. Új kutatási ág jelent meg ugyanis az elmúlt időszak gazdasági fiaskói következtében: a neuroökonómia, amely az agykutatás felismeréseit hasznosítja a munkaerőpiacon.

MTI Plázs

Elhallgatott stroke: csak az MRI mutatja ki

Az idősebbek nem mindig fogják fel, hogy agyi érkatasztrófán, azaz stroke-on estek át, vagy egyszerűen nem emlékeznek az átéltekre, így nem lehet őket megbízható információs forrásnak tekinteni - vélik amerikai kutatók.

hvg.hu Tech

Százmilliószor érzékenyebb MRI-t mutattak be

Az IBM és a Stanford Egyetem kutatói olyan MRI-szkennert mutattak be, amely a hagyományos orvosi készülékekhez képest százmilliószor nagyobb térfogati felbontással bír. A készülékkel összetett térbeli struktúrákat lehet nanoszinten tanulmányozni, olvasható a PNAS szaklapban.

hvg.hu Tech

A kanadaiak olvasnak a gondolatainkban

Torontói tudósok olyan gépet fejlesztettek ki, amely 80 százalékos pontossággal képes eltalálni, amire a vizsgált személy gondol.