Az űrállomáson jelenleg rekordszámú, tizenhárom űrhajós tartózkodik, és elromlott a fő mellékhelyiség, amelyet többszöri kísérletre sem sikerült megjavítani. Az asztronautáknak így az ISS orosz részlegében lévő tartalék mosdót, illetve az Endeavour űrrepülőgép mellékhelyiségét kell használniuk.
A NASA azonban korlátozta az űrsikló mosdóinak használatát, mivel az űrállomáson nem tudják a szennyvizet a fedélzeten kívülre juttatni, mint repülés közben, a szennyvíz ugyanis akadályozná a Kibo laboratórium most felszerelt új platformján végzendő tudományos kísérleteket.
Brian Smith repülési igazgató elmondta: egyelőre nem súlyos a helyzet, de ha hat napon belül nem tudják a mosdót megjavítani, komoly gond lehet. Egyelőre nem tudjuk, mekkora a probléma - tette hozzá.
A houstoni és a moszkvai repülésirányító központban a szakemberek sürgős tanácskozást tartanak a probléma megoldására. A több millió dollár értékű, orosz gyártmányú mosdót tavaly novemberben szállította az egyik űrsikló az ISS-re.
Bedöglött az űrvécé
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautái vasárnap egy berendezés felszerelésén dolgoztak robotkarok segítségével, ám a pihenőidőt a mellékhelyiségek előtti sorbaállással töltötték.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.