Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) elindította YouTube-csatornáját, amelyet a korábbi adminisztrátor, a Google Magyarország bocsátott rendelkezésére - közölte a nemzeti turisztikai marketing szervezet.
Az MT Zrt. a világ legnagyobb videómegosztóján immár saját csatornáján is közzéteszi reklámspotjait, turisztikai filmjeit, illetve a társaság a YouTube-on fellelhető, mások által készített rövidfilmekkel is színesíti Magyarország turisztikai megjelenését.
Az MT Zrt. célja, hogy a csatornára feliratkozók, illetve a videókat megtekintők körében népszerűsítse Magyarország turisztikai kínálatát, és a jövőben direkt üzeneteket jutasson el hozzájuk. A középtávú célok között szerepel egy, kifejezetten a YouTube-on meghirdetett pályázat is, amelyen vagy az MT Zrt. korábbi kisfilmjeinek feldolgozását, vagy teljesen saját készítésű "országimázsfilmeket" vár majd a társaság.
"2009-ben várhatóan az európai utazási piac 38 százalékát az interneten foglalják, ezért kiemelkedően fontos, hogy a kínálati oldal szereplői ezt figyelembe véve, a megfelelő eszközökkel próbálják elérni az utazni vágyó közönséget. Az ilyen kezdeményezések jól illeszkednek abba a globális trendbe, miszerint az utasok egyre inkább saját maguk foglalják utazásaikat az interneten fellelhető vélemények, információk alapján" - idézik a közleményben Peresztegi Zoltánt, a Google magyarországi vezetőjét.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.