Lucio Rossi, a CERN mágnesekért felelős munkatársa ugyanis azt nyilatkozta: a részecskegyorsító tesztelt szektoraiban 49 mágnes vesztette el mágnesességét, azt pedig jelenleg még nem tudni, hogy a 17 mérföldes gyorsítópályán összesen mennyit tudnak még összeszámolni. A szigorú specifikációknak megfelelő alkatrészek vélhetően azért nem működnek megfelelően, mert egy évig nem voltak használatban, újramágnesezésük azonban kifejezetten költséges és időigényes.
Mindez elméletben mégsem foghatja vissza az LHC működését - a CERN a héten jelenti be, mikor indul újra a részecskegyorsító -, a csökkent teljesítmény ugyanis "csak" annyit tesz, hogy a rendszer héttrillió volt helyett csak körülbelül négytrillió volton működik majd. Az azonban már most biztos, hogy még évek telhetnek el, amíg az LHC teljes teljesítményével segíthet a kutatóknak a sötét anyag vagy a három tér- és egy idődimenzión túli extra dimenziók kutatásában.
Elátkozták a svájci részecskegyorsítót?
Nem csupán a rosszul összeforrasztott illesztékek okozzák a genfi részecskegyorsító, az LHC problémáját. A New York Times értesülései szerint ugyanis a rendszerben több tucat mágnes vesztette el teljesítményét. 15 évnyi ráfordított munka és 9 milliárd dollár befektetés után forrong a tudományos élet.

Tizenöt év ment el a semmire, a választás népszavazás lesz Orbán Viktor hatalmáról – ezek voltak Magyar Péter legfontosabb állításai
Gyenge és vízió nélküli beszéd volt – így értékelte Magyar Péter Orbán tusványosi szereplését
Orbán Viktor tusványosi beszédének tíz legfontosabb gondolata
Kapott üzenetben egy emojit. Azt hiszi, érti? Dehogy 🤡
Dopeman, Miklósa Erika, Nagy Elek – itt vannak az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjai
Török Gábor belenézett Orbán Viktor fejébe
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
Orbán tusványosi jegyzeteinek a hátoldalán meglepő kép tárult fel
Buda Péter: Hamis zászlós hadműveletekkel zajlik a valódi háború Kárpátalján
„Óva intettek, hogy ne tegyem” – Majka a One felirat alatt ismételte meg a bindzsisztáni fejbelövést Siófokon
Netanjahu elmaradt letartóztatása után Szijjártó helyesnek tartja, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Karácsonyt gyanúsítottként hallgatják ki, de a Pride-szervezők közül még senki nem kapott hatósági értesítést
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.