Jian-Wei Wang és kollégái a kínai Dalian Technológiai Egyetemen vizsgálták az amerikai nyugati part elektromos hálózatát - publikusan elérhető adatok segítségével azt vizsgálták, hogy a hálózat és az azokat alkotó kisebb alhálózatok mennyire terhelhetőek és milyen körülmények szükségesek a fennálló rendszer szabotálásához. Vizsgálatuk célja egy olyan tipikus, láncreakción alapuló jelenség volt, amely során egy alhálózatban fellépő nagyobb áramkimaradás átterjedhet egy szomszédos alhálózatba.
A kutatók azt próbálták kideríteni, hol vannak ilyenkor a hálózat gyenge pontjai. A józan ész azt diktálja, hogy a legnagyobb terhelésű hálózatokat kell kiiktatni, a belőlük felszabaduló energia ugyanis átterjedne a kisebb terhelésű alhálózatokba, ahol szintén áramkimaradást lehetne ilyen módon okozni. A csoport meglepetésére bizonyos terhelési feltételek mellett ha egy kisebb terhelésű alhálózatot sikerül kiiktatni, sokkal nagyobb részét lehet lebénítani az elektromos hálózatnak. A láncreakciós jelenségtől óvakodnia kellene a hálózat üzemeltetőinek, állítja Wang.
A jelentést vizsgáló belbiztonsági hivatal sajtóképviselője, John Verrico azt nyilatkozta: az ellenintézkedéseken már dolgoznak, mérnökeik egy olyan szupravezetős technológián dolgoznak, ami útját tudná szabni a láncreakciónak, ezt pedig már jövőre tesztelhetnék New Yorkban.
Kína megmutatta: összezúzhatnák Hollywoodot és a Szilícium-völgyet
Kínai hálózatelemzők az amerikai elektromos hálózatról beszerezhető nyilvános adatokból biztos módszert alkottak arra, hogy miként lehetne sötétségbe borítani az USA nyugati partját, írja a New Scientist. Az amerikai belbiztonsági hivatal (DHS) minderre annyit nyilatkozott: tisztában vannak hibáikkal, jövőre már New Yorkban tesztelnék új rendszerüket.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.