Kína kitart a világűr békés célú felhasználása mellett

Kína továbbra is ragaszkodik a világűr békés célú feltárásához és használatához – állapította meg a kínai elnök, egyben a központi katonai bizottság elnöke, Hu Csin-tao pénteken Pekingben.

  • hvg.hu hvg.hu
Kína kitart a világűr békés célú felhasználása mellett
“Kína határozottan kitart nemzetvédelmi politikájának védelmi jellege mellett, és sosem fog törekedni katonai terjeszkedésre, vagy bármilyen fegyverkezési versenyre, és sosem fog fenyegetést jelenteni egyetlen országra nézve sem” – állapította meg Hu, amikor a kínai légierő megalapításának 60. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi fórum résztvevőit fogadta.

Peking már csütörtökön hivatalosan cáfolta, hogy részt kívánna venni a világűrre kiterjedő fegyverkezési versenyben, elhatárolódva a hadsereg egy vezető tábornokának álláspontjától, amely szerint a kínai hadseregnek fel kell készülnie a világűr felfegyverzésére.

„Szeretném aláhúzni, hogy Kína továbbra is kiáll a világűr békés hasznosítása mellett, és ellenzi a felfegyverzését” – állapította meg sajtótájékoztatóján Ma Csao-hszü külügyi szóvivő. Hozzá tette: „Kína soha nem vett részt a világűrre kiterjedő fegyverkezési versenyben, és a jövőben sem fog hozzá semmilyen formában csatlakozni. Ebben a kérdésben Kína álláspontja változatlan.”

A szóvivő azért kényszerült a hivatalos álláspont megerősítésére, mert a kínai sajtóban megjelent, majd a nemzetközi sajtóban is elterjedt a kínai légierő parancsnoka, Hszü Csi-liang megállapítása, miszerint a világűr felfegyverzése „történelmi szükségszerűség”.

Hszü úgy nyilatkozott, hogy Kínának szüksége van egy olyan védelmi jellegű világűrbéli haderőre, amely megfelel a nemzet fejlettségének és az űrkorszak igényeinek. Az 1950-es születésű tábornok véleményét először a kínai hadsereg napilapjának hétfői száma közölte.