A rendhagyó versenyt az MIT Media Lab szociodinamikai csoportja nyerte meg meglepő munkatempóval. A versenyt a Pentagon védelmi fejlesztéseiért felelős kutatóintézmény, a DARPA december 1-én hirdette meg. Egy napra rá az MIT-s csapat már azt vitatta, hogy milyen megközelítésekkel érhetnék el a legjobb eredményeket, csütörtök délelőttre már volt egy weboldaluk, amelyen össze tudták gyűjteni a léggömbök helyzetével kapcsolatban beérkező híradásokat, csütörtök délután már élesítették is ezt az oldalt. Két napon belül többszázezren látogatták meg ezt az oldalt, ötezer tag csatlakozott is a hálózathoz - szombaton délelőtt a DARPA elengedte a léggömböket, az MIT-s kutatógárda pedig a nap végére meg is nyerte a versenyt, ugyanis mind a tíz léggömb pontos helyzetét meghatározták. Mindez meglepő annak tükrében, hogy a versenyen közel négyezer csapat vett részt, köztük számos veterán geocacherrel.

© sxc.hu

A versenyt megnyerő Human Dynamics Lab két előnyt is magáénak mondhatott: egyfelől jól ismerték a digitális médiát és tudták, hogy egy ilyen nagymérvű projektben hol segíthetnek a közösségi weboldalak, másfelől okosan állapították meg a díjazásokat is. A csoport a 40 ezer dollár tíz százalékát különítette el a résztvevők számára, a többit jótékonysági célokra fordították. A négyezer dollárt a következőféleképpen osztották el: kétezer dollárt kapott, aki pontos GPS-koordinátákat adott mind a tíz léggömbre, Ezer dollárt kapott, aki ezt az "abszolút nyertest" meghívta a léggömbkeresők közé, ötszáz dollárt kapott, az, aki az ezer dollárt kapó embert hívta még és így tovább - a lista pedig bármilyen hosszú, a nyeremények összege nem éri el a 4000 dollárt. Előfordulhat, hogy valaki csak pár dollárt kapott volna azért, hogy csatlakozott a kísérlethez, de az emberek motiválva érezték magukat arra, hogy elkezdjék hirdetni a versenyt, árulta el Galen Pickard, az MIT-s csapat egyik tagja. Ha ugyanis valakinek beszélünk a versenyről és javasoljuk neki, hogy csatlakozzanak, ez az ember pedig még két embernek elmondja, jobban kereshetünk, mintha egyáltalán nem szóltunk volna senkinek sem. A lánc ugyanis úgy van megszervezve, hogy mindenki úgy érzi, mesélnie kell erről minden barátjának. Ha a fizetési rendszer csak a lánc első két emberét jutalmazná például, akkor sajátos helyzet állna elő: mindenki beszámolna a versenyről minden barátjának, ugyanakkor rá kellene venni minden egyes barátot, hogy azok már ne adják tovább az információt senkinek sem.

Alex Pentland, a szociodinamikai labor vezetője azt állítja, a kormányok vészhelyzetek vagy természeti katasztrófák esetén hasonló megoldásokat használhatnának az egyes erőforrások, élelmiszer- vagy víztartalékok vagy eszközök lokalizálására, a léggömbös verseny pedig tökéletes példát adott arra, hogy az információ hogyan terjed egy ad hoc jellegű hálózaton keresztül, amelyben ráadásul számos információterjesztő mechanizmus működik.

Érdekes, hogy miként lehetett szétválasztani a hasznos és használhatatlan beszámolókat, tér vissza Pentland a léggömbökre. A beérkezett GPS-adatok fele ugyanis pontatlan volt, ezek nagy százalékáról kiderült, hogy külső kutatócsoportok szándékosan szabotálni próbálták a kísérletet. A mintákból azonban statisztikailag ki lehetett mutatni, hogy melyek hamisak. Ha ugyanis több bejelentés érkezett egy térségből, de ezek GPS-koordinátái bizonyos határon belül eltérőek voltak, akkor ezek valószínűleg olyan bejelentőktől érkeztek, akik látták a léggömböket, de nem tudták pontosan megállapítani helyzetüket. Ha azonban több olyan bejelentés érkezett, amelyekben a GPS-koordináták megegyeztek, akkor valószínűleg ugyanazon forrásból, például egy közösségi oldalon publikált posztból merítettek, ennek megbízhatóságát pedig viszonylag alacsonynak tekintették.