Scott mindössze néhány hét hátránnyal, Roald Amundsen mögött másodikként érte el a Déli-sarkot, az expedíció sikeréért azonban életével fizetett.
Kutatók az antarktiszi viskóhoz tartozó istállóban lévő zsákokban bukkantak rá a vajra, amely az 1910 és 1912 közötti expedícióból maradt meg. A sarkvidék rendkívül hideg időjárásának köszönhetően mind a házikó, mind pedig az ott található tárgyak érintetlenül vészelték át eddig az elmúlt közel száz évet.
Az Antarctic Heritage Trust Alapítvány (az Antarktisz örökségét kezelő alap) a kunyhó állapotának újabban mutatkozó romlása miatt kapott engedélyt a restaurálási munkálatokra, azok során bukkantak rá a vajra. "Meg vagyok lepve, hogy még száz év múltán is megőrződött" - mondta Lizzie Meek, az alapítvány munkatársa. A termék mindazonáltal nem kerül pirítósra.
Scott a Ross-szigeti Evans-foknál állította fel kunyhóját, amely egyben expedíciója bázisaként szolgált. A brit kutató és kísérői 1912. január 17-én érték el a Déli-sarkot, amelyet 1911. december 14-én a norvég Amundsen már meghódított. Scottot és expedíciójának tagjait éhség és betegségek kínozták, végül a bázis felé vezető visszaúton megfagytak egy jégviharban.
Százéves vajat találtak az Antarktiszon
Két csomag százéves vajra bukkantak Robert Falcon Scott brit kutató antarktiszi kunyhójának restaurálásakor - számolt be az új-zélandi televízió szerdán.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Akár két kilóval is többet mutathat a mérleg egy sós vacsora után – honnan tudhatjuk, hogy túl sok sót fogyasztunk?
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.