A kutatók két olyan enzim esetében alkalmazták a géntechnológiát, amelyek a paradicsom érésekor fokozott mennyiségben vannak jelen. A szakemberek szerint mindkét enzim hozzájárul ahhoz, hogy a termés frissességéből veszítve puha legyen. Az Újdelhiben működő növényigenom-kutató nemzeti intézet kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) internetes kiadásában számoltak be eredményeikről.
Adatok szerint Indiában a gyümölcsök és zöldségek gyors puhulása miatt a termés 35-40 százaléka megy kárba. A most ismertetett géntechnika révén sikerült olyan változásokat elérni, amelyek révén a gyümölcsök és zöldségek húsa hosszabb ideig marad friss. A szóban forgó enzimek a papayában, a banánban és mangóban is jelen vannak, így az eljárás ezeknél is alkalmazható - írták az indiai szakemberek.
Az első, génlaborban termesztett "hosszan friss" paradicsom még a kilencvenes évek közepén készült, és a Flavr-Savr nevet viseli. Ahhoz, hogy a zöldség tovább maradjon friss, a poligalakturonáz nevű enzimet módosították. Értesülések szerint ugyanakkor ez paradicsom ma már nincs kiskereskedelmi forgalomban, mivel nem váltotta be a gyártó hozzá fűzött reményeit.
Az újdelhi kutatók ezzel szemben az A-mannozidáz és a B-D-N-acetil-hexózaminidáz nevű enzimek hatásának "kikapcsolását" vizsgálták. Kiderült: a két enzim közül az egyik kiiktatásával 30, mindkét enzim kiiktatásával pedig még további 15, vagyis összesen 45 nappal hosszabbítható meg a paradicsom frissessége. A génlaborban növekvő paradicsomtöveket ugyanúgy gondozták mint a hagyományos töveket, és ugyanannyi paradicsom termett rajtuk, mint a kezeletlen példányokon.
45 napig friss az új génkezelt paradicsom
Hosszan friss, minőségét akár 45 napig is megőrző, ezáltal pedig tovább tárolható genetikailag módosított paradicsomot termesztettek tudósok Indiában.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.