Már hat hónapos korban képesek a babák különbséget tenni a felnőttek szándékai között. A Yorki Egyetem kutatói kimutatták, hogy nemcsak a kilenc, hanem már a hónapos csecsemők is felismerik, ha egy felnőtt szándékosan nem ad oda nekik egy játékot vagy akadályozza őket annak megszerzésében.
A Heidi Marsh pszichológus vezette kutatócsoport 40 hat és kilenc hónapos csecsemőt vizsgált meg - tudósít a Der Standard online kiadása az Infancy című szaklapban megjelent beszámolóra hivatkozva. Az anyjuk ölében ülő kicsik felé a velük szemben elhelyezkedő kutatók játékot nyújtottak, azt azonban nem kapták meg, részben mert a kutatók visszahúzták a kezüket, részben pedig mert "véletlenül" elejtették a hőn áhított tárgyat.
Mindkét korcsoport tagjai differenciáltan reagáltak a kutatók szándékaira. Ha visszahúzták a kezüket, a babák elfordították róluk a tekintetüket, míg a másik esetben kinyújtották kezecskéjüket, mintha megértenék a problémát. Fontos információt hordozhatott számukra a kutatók arca is, amely tükrözte a szándékukat.
Már a félévesek is felismerik a felnőttek szándékát
A felismerés annyiból új, hogy a babák eme képességének kialakulását eddig kilenc hónapos korra tették.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.