Minden ötödik hazai internetező folyamatosan a neten lóg, minden második legalább hetente oszt meg és tölt le különböző tartalmakat, és ma már szinte mindegyikük tagja valamelyik online közösségi oldalnak – állapította meg az Ithaka által, a UPC Magyarország megbízásából 2009. december 23. és 2010. január 4. között, 1500 internethasználó bevonásával végzett online felmérés. Az első ilyen jellegű kutatás nem, kor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentálja a hazai 18 évnél idősebb internetezők teljes táborát.
A megkérdezettek 90 százaléka számára az internethasználat napi tevékenységnek számít, minden negyedik válaszadó pedig lényegében folyamatosan online állapotban van. A felhasználók elsősorban e-maileznek, híreket olvasnak, zenét hallgatnak és információt cserélnek Saját bevallásuk szerint a netezők fele legalább heti rendszerességgel oszt meg és tölt le főként zenét, illetve filmes tartalmakat, és több mint egyharmaduk legalább hetente tölt fel képeket. Minden második internetező már rendszeresen vesz igénybe online banki szolgáltatásokat és egyharmaduk a számláit is az interneten keresztül egyenlíti ki. Ugyanakkor a megkérdezettek fele soha nem intézi hivatalos (adóbevallási vagy más ügyfélkapus) ügyeit az interneten.
Gyorsan terjed a közösségi oldalak használata is: lényegében nem találunk olyan aktív internetezőt, aki ne lenne tagja valamilyen közösségi hálózatnak, sőt a felhasználók kétharmada ma már több helyen is regisztrálja magát. A legtöbben (a netezők 90%-a) a magyar iwiw-et használja, ezt követi a myVIP és az idehaza is egyre dinamikusabban fejlődő Facebook tábora. Egyelőre csak 5%-nyian osztják meg életük eseményeit, gondolataikat vagy mások érdekes tartalmait szövegben, képben, videóban. Ugyanakkor meglepő módon a közösségi oldalakat ma már többen (49%) használják napi szintű kommunikációra, mint az SMS-t (40%).
Noha a netezők kétharmada már a mobiltelefonjával is kapcsolódhatna a világhálóhoz, ezt naponta csak 6-7%-uk teszi meg, és több mint felük soha nem használja ezt a lehetőséget.
Ami a technológiát illeti: a legtöbben kábelen (47%) vagy ADSL (35%) kapcsolaton keresztül csatlakoznak a világhálóra. Noha az otthoni sávszélesség nagyságát nem mindenki (tízből csak hét válaszadó) ismeri pontosan, a legtöbben a 2-5 MBit/s sebességet jelölték meg. Figyelemreméltó, hogy a felhasználók több mint 16 százaléka már 15 MBit/s-nél nagyobb sávszélességű hozzáféréssel rendelkezik.
A kutatás teljes anyaga innen tölthető le.
Minden negyedik magyar online virtuóz
Minden ötödik hazai internetező folyamatosan a neten lóg, minden második legalább hetente oszt meg és tölt le...

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.