Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A múlt hónap árvizei és viharai után sáskarajok tömegei lepték el Ausztrália keleti részét, hatalmas károkat okozva a legfontosabb mezőgazdasági területeken.
Chris Adriaansen, a környezeti katasztrófával foglalkozó testület vezetője elmondta: az észak-keleti Queensland állambeli Longreachtől a Melbourne-ig és Adelaide-ig terjedő területeket szállták meg a sáskák. Ez pedig nagyjából 500 ezer négyzetkilométert jelent.
"Amivel jelenleg dolgunk van, az nem más mint egy hatalmas és kiterjedt invázió, amely természetes következménye annak, hogy az elmúlt időszakban rengeteg csapadék hullott erre a térségre" - mondta. A szakértő szerint vannak olyan rajok, amelyek együttesen nagyjából 300 négyzetkilométert foglalnak el, ez négyzetméterenként körülbelül 10 sáskát jelent.
A helyi média beszámolói szerint a sáskavésznek eddig több ezer hektárnyi termőföld esett áldozatául és a rovarok komoly károkat okoztak a legfontosabb mezőgazdasági körzetben elterülő legelőkön és kertekben is. A rovarok megdézsmálták a korábban ültetett gabonanövények jórészét, de elsősorban a legelőkön garázdálkodnak. A szaporodási időszak közeledtével pedig valószínűleg megsokszorozódik a számuk - mondta Adriaansen. "Szeptember közepétől kezdődően október végéig újabb hatalmas invázióra számítunk ezen a területen" - tette hozzá.
Az elmúlt hónapban hatalmas mennyiségű csapadék árasztotta el Queensland állam déli részét és Új-Dél-Wales északi területeit. Az esőzések azonban nem csak a majdnem egy évtizednyi szárazságnak vetettek véget, de sajnos kiváló élőhelyet teremtettek a sáskáknak is.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.