szerző:
MTI

Kétségbe vonták újabb kutatások, hogy az éghajlatváltozás miatt emelkedő tengervíz lassan elnyelné a Csendes-óceán apró szigeteit.

Tudósok 27 alacsonyan fekvő szigetet vizsgálata után fogalmazták meg kételyeiket - derült ki a The New Scientist című tudományos folyóiratban közölt cikkből. A szakemberek 60 évvel ezelőtti légi felvételeket hasonlítottak össze friss műholdképekkel

Az elemzés a korábban feltételezettekkel szemben azt mutatta, hogy a 27 szigetből mindössze négynek a területe zsugorodott, noha a tengerszint 12 centiméterrel emelkedett az utóbbi hat évtizedben. A fennmaradó 23 sziget fele ugyanolyan méretű maradt, míg másik felének a területe még gyarapodott is.

Mindez arra utal, hogy a szigetek másként reagálnak az éghajlatváltozásra és az emelkedő vízszintre.

"Eredményeinkből kiderül, nincs olyan modell, amely alkalmazható az összes forgatókönyvre - mondta Paul Kench, az új-zélandi Aucklandi Egyetem kutatója. - Fontos lenne, hogy sokrétű vita folyjon az éghajlatváltozás hatásairól, semmint hogy egyszerűen kijelentsük: a tengerszint emelkedik, és az összes sziget el fog tűnni".  A tanulmányban foglaltak szerint néhány sziget területe annak köszönhetően nőtt, hogy a hullámok, áramlatok és a szél a közeli korallzátonyokról a partra sodorták a koralltörmelékeket.

Kench szerint a ciklonok és viharok - amelyek az éghajlatváltozással várhatóan gyakoribbá válnak - sokszor fontos szerepet játszanak a szigetek tengerszint feletti magasságának emelkedésében. "Amikor a hullámok magasra csapnak, korallt sodornak magukkal a zátonyokról és a part közeléből, majd a szigetek felszínén rakják le őket. Tehát természetes folyamat gondoskodik a szigetek növekedéséről, és sok esetben ennek révén lépést tudnak tartani a tengerszint elkövetkező száz évre jósolt emelkedésével" - magyarázta az új-zélandi kutató.

Azt azonban kiemelte, hogy vizsgálatuk a Csendes-óceánon fekvő 20 ezer szigetből mindössze 27-re terjedt ki, a pontosabb irányzatok megállapításához sokkal több kutatásra van szükség.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a csendes-óceáni térség alacsonyan fekvő szigetországai - például Kiribati és Tuvalu - fokozódó gondokkal szembesülnek az emelkedő vízszint miatt. Ezalatt olyan nehézségeket értettek, mint a kárba veszett termés és a szennyezett víz. A kedvezőtlen helyzet miatt még az is szóba került, hogy az ott élőket más országok fogadnák be.


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Shake

A nyugalom titkos szigete Tunéziában

Tunéziáról a végtelen, homokos tengerpartok, a jó árak és a hatalmas szállodák jutnak legtöbbünk eszébe, pedig vannak az országnak olyan csücskei is, ahol akár egyes-egyedül is élvezhetjük a napot és a vizet. Akár még olcsóbban is.

hvg.hu Shake

Az ember építette legkülönösebb szigetek

Az ősi idők óta egyre többször és egyre több fajta céllal épít az ember mesterséges szigeteket. Ilyenek például a tengeri fúrótornyok is. Erre egy példa az Azerbajdzsán partjainál található, ma már omladozó és elhagyatott Oily Rock nevű sziget. Egykor elsüllyesztett hajók hátára építették, hogy a dolgozók számára lakást, iskolát adjanak. Egy egész város nőtte ki magát ezeken az alapokon.

Porszem a gépezetben: ingyenes, korlátlan fotótárolás iPhone-osoknak a Google-től?

Porszem a gépezetben: ingyenes, korlátlan fotótárolás iPhone-osoknak a Google-től?

Hatmillió forintot és majd egy kiló füvet találtak egy dílernél

Hatmillió forintot és majd egy kiló füvet találtak egy dílernél

Döntöttek: Pikó is marad polgármester

Döntöttek: Pikó is marad polgármester

Itt a lista: ezek közül kerül ki a 2020-as Év Autója

Itt a lista: ezek közül kerül ki a 2020-as Év Autója

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

40 ember felmondott az újpesti városházán

40 ember felmondott az újpesti városházán