szerző:
techline.hu

A színpadon ismét Steve Jobs állt és büszkén osztotta meg a közönséggel a legújabb - “varázslatos” - iPad eladási...

A színpadon ismét Steve Jobs állt és büszkén osztotta meg a közönséggel a legújabb - “varázslatos” - iPad eladási adatokat. A kütyü immár 10 országban kapható, s július végéig még 19 országban válik majd elérhetővé (nem kell “aggódni”, mi nem vagyunk közöttük…). 8500 natív iPades alkalmazás van már, s természetesen óriási a letöltések száma is. Mellesleg az e-book eladások is jól mennek, az első 65 napon 6 millió könyvet töltöttek le az újdonsült iPad tulajdonosok. Az iBooks alkalmazást ennek örömére most frissítették is egy kicsit, például alkalmassá tették a PDF dokumentumok olvasására is, ugyanolyan lapozgatós megoldással, ahogy az e-bookoknál (az iPaden az epub a hivatalos e-book formátum).

A WWDC fejlesztői konferencia, így természetesen rögtön az elején szóba került a HTML5. Az Apple elkötelezett támogatója a dolognak, így mi sem természetesebb, minthogy a fejlesztés is segítik ebben az irányban.
Kiemelten foglalkoztak néhány alkalmazással is, így például az eBay klienssel, amelyet 10 millióan töltöttek már le, de bemutatásra került az új Farmville kliens is, hogy végre bárhol, bármikor “farmozhassunk” a közel 70 millió aktív Farmville felhasználóval együtt…
Mielőtt a lényegre tért volna, Jobs még elmesélte, hogy 2010 első negyedévében  az iPhone az amerikai eladások 28%-át uralja, szemben az Android 9%-ával. A mobil böngészőt használók 58%-a iPhoneról internetezik. A 2007-ben útjára induló iPhone - amely akkor kellően átpofozta a mobiltelefon ipart - most esett át az eddigi legkomolyabb változásokon.

Új iPhone és iPhone OS 4.0
A legtöbben persze egy valamit vártak a mai bejelentéstől: az új iPhone-t (videó itt). Nos, kaptunk új rendszert és új telefont is. Előbbiről korábban már írtunk egy rövid ízelítőt.
Az új telefonról eleddig csak pletykákat olvashattunk és bárokban hagyott példányokról készült fotókat láthattunk. Most megtudhattuk, hogy 24%-al vékonyabb, mint a korábbi változat, és igen, úgy néz ki, ahogy az eddigi fotókon. Szóval ezúttal a pletykák igaznak bizonyultak.

Külön gombok vannak rajta a hangerő állításához és a halkításhoz. Van előlapi kamera, LED vaku a hátsó kamerához és bizony Micro-SIM kártyát használ.
Az alsó részén található egy 30 pines csatlakozó és a hangszóró, van benne Bluetooth, Wifi, GPS, UMTS, a ház pedig acél, vagyis várhatóan igen strapabíró.
A kijelző a “retina kijelző” fedőnevet kapta, 326 ppi-s, aminek köszönhetően tűélesen fogjuk látni rajta a szövegeket is (mivel az iBook alkalmazás a telefonon is debütál, ez nem is árt).
A kijelző mérete nem változott, 3,5”-os, ám immár 960x640 pixeles a felbontás, 800:1-es kontraszttal.

Az iPhone OS 4-nek köszönhetően a régebbi alkalmazások automatikusan teljes képernyőn indulnak el, de mivel a rendszer rendereli a szövegeket és a vezérlőket, így sok alkalmazásnál ez egyáltalán nem lesz zavaró (ellentétben a jelenleg iPaden futó iPhone-os alkalmazásokkal).
Az új telefon az Apple A4 chipjét is megkapta, egy nagyobb akku kíséretében, aminek köszönhetően 40%-al több beszélgetési időt kapunk (7 óra beszélgetési idő, 6 óra 3G-s böngészés, 10 óra wifi-s böngészés, 10 óra videózás, 40 óra zenehallgatás és 300 óra készenléti idő közül választhatunk…).

A készülékben 2 mikrofon és 802.11n-es, gyors wifi rádió kapott helyet, és a gyorsulásmérő mellett van benne giroszkóp is.
Új kamerarendszert is kapott a telefon, 5 megapixelest, ötszörös digitális zoommal és érintős fókusszal. Ahogy korábban írtuk, LED-es vaku is van benne. A kamera - elvileg - nagyon jó minőségű képeket készít, s emellett HD videókat is rögzíthetünk vele, 720p (30 fps) minőségben. A világítás a videofelvétel alatt is működhet.

A telefonra összehozták az iMovie iPhone-os változatát (ez az Apple Macintosh gépekhez adott otthoni videovágó alkalmazása), így a telefonon vághatjuk, illetve animációkkal, effektekkel is elláthatjuk a felvételeket, sőt, zenei aláfestést is adhatunk hozzájuk. Az iMovie amúgy 5 dollárba kerül majd.

iOS 4
Az új telefon természetesen az új iPhone OS 4-et használja, amelynek hivatalos neve immár iOS 4. Száz komolyabb újítással például bővített multi-task képességgel. Szinte minden alkalmazás megújult valamiben, a főképernyőn pedig immár mappákba rendezhetjük a letöltött szoftvereket.

Érdekesség, hogy bekerült a Bing kereső támogatása is, bár az alapértelmezett továbbra is a Google maradt. Természetesen az iBook alkalmazás is debütál az új rendszerben, ami az új képminőséget ismerve jól használható lesz. Az iBook Store immár elérhető lesz iPhone-ról is. Ha PDF csatolmányt kapunk levélben, azt az iBook alkalmazásban is megnyithatjuk.
Az új rendszer iPod Touch-ra is elérhető lesz. Ha valakinek több Apple kütyüje is van (iPad és iPhone is például), akkor a megvásárolt könyveket bármelyiken olvasgathatja.

Újdonság még az iAds lehetőség, amelynek segítségével hirdetéseket helyezhetnek el a fejlesztők az alkalmazásaikban. Ez kombinálja a videót és a webes interaktivitást (vagyis olyan, mint egy Flash hirdetés… hmmm). Egy érintés és máris teljes képernyőn gyönyörködhetünk a hirdetésekben, majd ha meguntuk, bezárhatjuk és visszatérhetünk az adott szoftver használatához. Nagy neveket vonultatnak fel már most, a hirdetők között (Nissan, Best Buy, TBS, Disney stb.), de az iAds majd csak július 1-től indul. Az Apple óriási bevételt remél a dologtól.

“One more thing…”
Ami ezúttal nem volt más, mint a videóhívás, ha már az új iPhone-ban van előlapi kamera is. Bár a demó kicsit akadozott, ennek oka elsősorban a kissé túlterhelt wifi elérés lehetett, amely több ponton is problémát okozott Jobs bemutatója alatt. A videó képe és hangja viszont - a helyi beszámolók alapján - nagyszerű! A funkció fantázianeve FaceTime (videó itt) lett.
A két kamera közti váltás egyébként nagyon egyszerű csevegés közben, és támogatott a fekvő és álló mód is. A FaceTime egyelőre csak wifin keresztül működik.

Árak és elérhetőség
Az új iPhone árairól egyelőre annyi derült ki, hogy két éves hűségszerződéssel a 16 GB-os modell 199, a 32 GB-os modell pedig 299 dollárba fog majd kerülni (az iPhone 3GS 99 dollárba kerül ezentúl), az AT&T-nél. A telefon két színben, fehér és fekete jelenik majd meg (ha ez még valakinek újdonság a sok kémfotó után). Megvásárolni június 24-től lehet majd az USA-ban és 88 országban válik majd elérhetővé szeptembertől.

Az iOS 4 upgrade iPhone 3GS-re és iPhone 3G-re is ingyen elérhető lesz (utóbbin nem működik majd minden újdonság), mégpedig június 21-től.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
techline.hu Tech

iPhone OS 4.0 újdonságok

Az iPhone OS újdonságairól már régóta pletykáltak mindenfelé, a leginkább várt új funkció, a multitask engedélyezését...

Gergely Márton: Orbán kínos pillanatai a Türk Tanácsban

Gergely Márton: Orbán kínos pillanatai a Türk Tanácsban

Általános sztrájk kezdődött Katalóniában

Általános sztrájk kezdődött Katalóniában

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Erdogan: Moszkvába elmegyek, Washingtonba talán

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket