Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az óriás ámbráscetről kiderült, hogy fontos szövetséges az éghajlatváltozás ellen folytatott küzdelemben. A bálnák ürüléke évente 40 ezer autó üvegházhatásúgáz-kibocsátását semlegesíti - fedezték fel ausztrál biológusok.
Eddig inkább bűnösnek számítottak a húszméteresre is megnövő tengeri emlősök, mivel nagy mennyiségű széndioxidot lélegeznek ki. Több ausztrál intézmény biológusainak mostani számításai szerint azonban a becsült 12 ezer ámbráscet mindegyike évente ötven tonna vasat bocsát a déli óceánokba, miután megemésztette az általa elfogyasztott halakat és tintahalakat - tudósít a Die Welt.
A vas pedig fontos tápanyag a tengerfelszíni plankton számára. A parányi algák széndioxidot vonnak el a légkörből. A kibocsátott trágya révén a cetek évente 400 ezer tonna üvegházhatású gáz lebontásához járulnak hozzá, és ez kétszer annyi, mint amennyit kilélegeznek - írják a kutatók a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban. 200 ezer tonna széndioxid az amerikai környezetvédelmi hivatal, az EPA adatai szerint csaknem negyvenezer személygépkocsi kibocsátásának fele meg.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.