szerző:
MTI

100 esztendős lenne az 1910 június 22-én Berlinben született Konrad Zuse, a számítástechnika úttörője, akinek találmánya a világ első számítógépe.

Az egykori német mérnök tanulmányait Berlin Charlottenburg városnegyedében a Technische Hochschule mérnöki szakán fejezte be, majd egy repülőgépgyár tervezőjeként dolgozott. Ő készítette el az első, jelfogókkal működő számológépet, amely még csak mechanikus gép volt. Annak továbbfejlesztett változataiba már elektromechanikus átramköröket is beépített, majd 1941-ben elkészítette az első, programvezérlésű, eletromechanikus számítógépet, a Z3-at.

Mivel gépeit a náci Németország idején készítette, munkásságának akkor nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. A krónikák szerint ez volt az oka annak, hogy abban az időben szerte a világon kevesen tudták: egy berlini feltaláló jelfogókból számítógépet konstruált, és ezzel új korszakot nyitott a tudományban.

Korukat megelőző találmányok

Konrad Zusenek volt még egy további, korát megelőző találmánya: ő készítette el ugyanis a világ első digitális rajzgépét,a Graphomatot, és az ő nevéhez fűződik az első magas szintű programozási nyelv, az úgynevezett Plankalkül megtervezése is.

A számítástechnika úttörőjének felbecsülhetetlen értékű munkásságáról tudományos rovatában valamennyi keddi országos napilap megemlékezett jogos büszkeséggel. Az újságok kiemelték, hogy a fiatal Zuse útja "egyenesen vezetett" a számítógép feltalálásáig. Már fiatal mérnökként gyűlölt minden fajta statikus számolást, amellyel szerinte csak kínozták a diákokat, és hadat üzent annak. 1935-ben határozta el, hogy olyan számítógépet készít, amely automatikusan elvégzi a mérnöki programozást.

Már diákként a legkülönbözőbb automatizálási tervek jártak a fejében. Így például ő készítette el egy olyan áruautomata prototípusát, amely rendeléseket vett fel, és a visszajáró pénzzel sem maradt adós. Zuse prototípusának legkorszerűbb változataiból ma "zsúfolásig" van a világ.

Nem lett belőle Bill Gates

Úttörő munkáját különösen a kezdetekben rendkívül szerény körülmények között végezte. Tudományos műhelye a szülői ház egyik szobája volt, pénzzel pedig szülei és barátai segítették.

Szakértők szerint tudományos élete eredményekben rendkívül gazdag volt. És ebből fakadóan pénzügyileg is olyan gazdag lehetett volna, mint Bill Gates, ehhez azonban az Egyesült Államokban kellett volna élnie. Mivel azonban a náci Németországban igazi autodidaktaként külföldi kollégáitól teljesen elszigetelve dolgozott, találmányaira akkoriban nem figyelt fel a világ.

Pedig az ő számítógépe már 1941-ben működött, míg az amerikai Howard Aiken - a Z3-tól teljesen függetlenül - saját komputerét, az úgynevezett Mark I-et csak 1944-ben készített el.


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HavariaPress Tech

Kihasználják a labdarúgó vébét a számítógépes bűnözők

Kártevők rejtőznek azoknak az e-maileknek a csatolmányaiban, amelyek a labdarúgó világbajnoksággal kapcsolatos hírnek álcázva érkeznek a számítógéptulajdonosok postafiókjába: intenek a VirusBuster Kft. szakemberei - értesült a HavariaPress.

MTI Plázs

Kilencéves kor alatt tilos a számítógép

Kilencéves kor alatt az iskolákban nem szabadna számítógépet használni, mert a technológia túlzott alkalmazása tönkreteszi a gyermekek összpontosítási képességeit - állítják neves brit kutatók.

Előkerült André Kertész radiátora, közben pár francia fotográfusról kiderült, hogy magyar

Előkerült André Kertész radiátora, közben pár francia fotográfusról kiderült, hogy magyar

Hatmillió forintot és majd egy kiló füvet találtak egy dílernél

Hatmillió forintot és majd egy kiló füvet találtak egy dílernél

Varju László mentelmi eljárásával indul a Parlament őszi ülésszaka

Varju László mentelmi eljárásával indul a Parlament őszi ülésszaka

A brunei szultán mindenben az egyedit szerette: mint ez a 6 méteres Range Rover limuzin

A brunei szultán mindenben az egyedit szerette: mint ez a 6 méteres Range Rover limuzin

Először repült megállás nélkül egy gép New Yorkból Sydneybe

Először repült megállás nélkül egy gép New Yorkból Sydneybe

Használja a Google Térképet? Frissítsen rá most

Használja a Google Térképet? Frissítsen rá most