szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

A Synology USB Station 2 szinte elfér a tenyerünkben is.

A Synology USB Station 2 szinte elfér a tenyerünkben is. A kisméretű, fekete-fehér műanyag ház nincs túlcsicsázva, mégis jól mutat bármilyen íróasztalon vagy kis szekrényen, és ami a lényeg, szinte bárhol elfér. Az elhelyezésnél persze egy-két dolgot azért figyelembe kell vennünk. Először is csatlakoztatnunk kell majd a NAS-t a routerhez LAN kábellel, másodszor, mivel az apró készüléknek nincs saját háttértára, a hálózati tároló szerepét betöltő USB-s merevlemezekről, eszközökről nekünk kell gondoskodnunk.

Ehhez két darab USB 2.0 port áll a rendelkezésünkre, amelyekhez adott esetben nemcsak tárolóeszközöket (mondjuk 2 darab, maximum 2 TB-os külső merevlemezt), hanem akár nyomtatót is csatlakoztathatunk, ha éppen azt szeretnénk megosztani az otthoni hálózatban.

A harmadik dolog, amire figyelnünk kell, mondhatni triviális: árammal működik, szóval kell a környéken egy konnektor…

Használat
A csatlakozásokkal együtt nagyjából 5 perc alatt beüzemelhetjük a kicsikét. Ehhez telepítenünk kell néhány szoftvert a dobozban található CD-ről. Ezúttal a windowsos csomagot próbáltuk ki, de van maces Synology Assistant is a lemezen.

Pár perc alatt működésre bírható

A telepítés alig egy perc alatt megvan, és ha minden stimmel, az induló program listájában látnunk kell a Synology USB Station 2-t. Ekkor már a hálózat gépeiről elérhető a NAS-hoz csatlakoztatott merevlemezek tartalma, szóval indulhat a backup, másolgatás, stream-lejátszás (fájlrendszerek közül az EXT4, EXT3, FAT32 és NTFS támogatott, de a partíciókat külön programban tudjuk csak létrehozni, a készülék kezelőfelületén keresztül nem). Macen a Time Machine-nal is együttműködik, ha azzal szeretnénk biztonsági mentést készíteni.

Kifejezetten jól sikerül admin felület

A készülék konfigurálása rendkívül egyszerű, a böngészőben megnyíló adminisztrációs felületen mindent elintézhetünk, ez ízléses, átlátható és ráadásul magyar nyelven is használható. Olyan, mintha egy virtuális asztalon dolgoznánk. A Fájl böngésző ikonra kattintva tallózhatjuk a csatlakoztatott merevlemezek tartalmát, a Vezérlőpult ikont választva pedig a konfigurációs panelhez jutunk. Utóbbit végignézve derül ki, hogy apró mérete ellenére elég hatalmas tudással rendelkezik a készülék.

A Vezérlőpult lehetőségei

A csatlakoztatott háttértárak tartalmához a legkülönbözőbb módokon férhetünk még hozzá. A helyi hálózaton kívül FTP-eléréssel, WebDAV alapon, de akár médiaszerverként is beüzemelhetjük a készüléket, így a DLNA/UPnP képes kütyükkel (TV, konzol, mobil stb.) is lejátszhatjuk dalainkat, videóinkat (felirattal), képeinket (a támogatott formátumok listája itt megtalálható, elég méretes felsorolás), még iTunes támogatás is van. A konfigurálás gyakorlatilag néhány kattintással, automatikusan is megoldható (de van lehetőség manuális beállításokra is).

Egy kattintás, és Windowsban minden médiatartalmat elérünk

Zenekedvelőknek kedvező lehet, hogy opcionális távirányító segítségével a lakás bármely pontjáról irányíthatjuk a lejátszást. Szintén praktikus, hogy nemcsak a tárolt zenéket, hanem online rádióadókat is elérhetünk vele (például ShoutCast).

Az USB-s merevlemez elérése hálózaton keresztül OS X-ben

Az iPhone-hoz és az Androidhoz letölthető egy ingyenes kis alkalmazás is, a DS Audio, amelynek a segítségével kényelmesen elérhetjük a hálózati meghajtón tárolt dalainkat, de például a Media Link Player Lite-tal is gond nélkül működött.

Médiafájlok megosztásában nagyon otthon van

Nálunk egyetlen dolog nem akart összejönni, ez pedig a torrent funkció, aminek az oka nem valószínű, hogy az USB Station 2 volt (elég korrekt letöltési központja van), valamiért a routerünk nem akart együttműködni. Mindenesetre torrent funkciót is kapunk, így akinél ez működik, annak nem kell többé napokra bekapcsolva hagynia a gépét a nagyobb BitTorrent/eMule letöltésekhez, a kis készülék szépen megoldja a letöltést a csatlakoztatott merevlemezre. A támogatott letöltési protokollok száma is elég tekintélyes: BT/HTTP/FTP/NZB/eMule, de például rapidshare és megaupload accountokat is tud használni a rendszer.

iPhone-ról több programmal is elérjük a tartalmakat

A fentieket figyelembe véve a Synology USB Station 2 ár/érték aránya elég meggyőző, bruttó 25 ezer forintért juthatunk hozzá, két év garanciával. Természetesen nem profi kategória, de otthoni felhasználásra több mint elegendő ez a funkciómennyiség, a 800 MHz-es CPU és a 128 MB RAM pedig bőven elég ahhoz, hogy zökkenőmentesen üzemeljen, ráadásul hangtalanul (ventilátor sincs benne). Fogyasztást nem mértünk, de a gyártó szerint alig 5 Wattot eszik.
Az ízléses, áttekinthető kezelőfelületnek köszönhetően gyorsan megkedvelhető kis készülék. Leszámítva a torrent-mizériát, minden más tekintetben maximálisan elégedettek voltunk vele.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
techline.hu Tech

iOmega Minimax: Mini alá termett!

Külső merevlemezből már mutattunk néhányat korábban (lásd a Kapcsolódó anyagok között), de ezúttal a Mac Mini...

Audi A3 35 TDI-teszt: a dízel jó hírneve

Audi A3 35 TDI-teszt: a dízel jó hírneve

Sportos villanyautó: Magyarországon a Skoda Enyaq Sportline iV

Sportos villanyautó: Magyarországon a Skoda Enyaq Sportline iV

Megérkezett a felfrissített Seat Ibiza

Megérkezett a felfrissített Seat Ibiza