Az Egyesült Államok első fekete elnöke, ahogyan az várható is volt, a legszebb szavakkal méltatta az 1961. január 20-i eskütételt követő 1000 napot, az ország első katolikus, demokrata párti elnökének "befejezetlen életét". Amerika 44. államfője, aki JFK beiktatásának évében, de jó hat hónappal a beiktatási ceremónia után látta meg a napvilágot, hangsúlyozta, hogy számára elődje mindig is főleg tankönyvekből és elbeszélésekből megismert ikon, mintsem igazi ember volt. A Fehér Ház jelenlegi lakója felidézte legendává vált elődjének történelmi tetteit, az önkéntesekből álló Békehadtest létrehozását, a fekete fiatalok továbbtanulási jogának érvényesítését az akkor még nyíltan rasszista déli államokban és a Hold-program meghirdetését. Külön kiemelte, hogy JFK egyetlen puskalövés nélkül oldotta meg a hidegháború legélesebb krízisét, a kubai rakétaválságot.

A Kennedy-eskütétel évfordulójának közeledtével váratlanul cenzúraszagú história keltette fel az amerikaiak figyelmét: a History Channel januárban megtagadta, hogy műsorra tűzzön egy, a tragikus sorsú dinasztiáról leforgatott, nyolcrészes dokumentumdrámát. Pedig a The Kennedys-t, amelyben JFK szerepét Greg Kinnear kapta, és a feleségét, Jackie-t Katie Holmes, az öccsét, Bobbyt pedig Barry Pepper alakítja, maga a csatorna rendelte meg - ez lett volna a History Channel első, saját készíttetésű sorozata. A Kennedy klán azonban úgy ítélte meg, hogy a film - amelynek producere Joel Surnow, aki több világsikert aratott folytatásos thriller, így a 24 és a Nikita megálmodója és gyártója - szenzációhajhász, és nem felel meg a valóságnak. A család beavatkozása nyomán a nagyobb tévécsatornák mind elfordultak a sorozattól, még a Showtime is, amely pedig 2003-ban vállalta a hasonló vihart kiváltott The Reagans sugárzását. A "dokudrámát" végül a hírek szerint a Direct TV adja majd le.
   
Szándékos félreértelmezés
   
A sorozatot ért bírálatokban talán lehet valami, mert a jobboldali Fox televízióhoz ezer szállal kötődő Surnow maga sem titkolta soha, hogy a szíve a republikánusokhoz húz. Nigel Hamilton, aki 1992-ben jelentette meg a JFK és a Kennedy fivérek indulásáról szóló, nagy sikerű, Az ifjúság évei (JFK: Reckless Youth) című könyvét, a Politicóban úgy fogalmazott, hogy a forgatókönyv szerzője, Stephen Kornish tudatosan csapong a szereplők egyik szexuális kalandjától a másikig, miközben szándékosan félreértelmezi a történelmet és a szereplőket. Hamilton "meglehetősen betegesnek" nevezte, hogy a sorozat elkényeztetett, dúsgazdag playboyként és kétbalkezes drogfüggőként mutatja be JFK-t.

AP

A filmszéria alkotói ugyanakkor - mint arra Hamilton is rámutatott - "megfeledkeztek" például arról, hogy JFK volt az, aki a 40-es évektől kezdve balra térítette át egész "ősrepublikánus" famíliáját, valamint azt, hogy a "kubai rakétaválság volt az első olyan krízis a második világháború után, amely valódi vezetői képességeket követelt meg az amerikai elnöktől". Az amerikai állampolgárságot felvett brit történész ugyanakkor nem mulasztotta el részletesen az olvasó elé tárni azt sem, hogy húsz éve, amikor a ma már klasszikusként emlegetett könyve megjelent, a Kennedy klán ugyanolyan átfogó támadást indított ellene, mint amilyet ma a The Kennedys készítői ellen. Pedig az ő kötete istenítette JFK-t, s csak az elnök szüleivel, Joseph P. Kennedyvel és Rose Fitzgerald Kennedyvel szemben volt kritikus. A támadások örökre elvették Hamilton kedvét attól, hogy megírja a könyv folytatását.
   
Leáldozóban lévő csillag?
   
A család aranykorát feldolgozó sorozat szalonképtelenné tételével a Kennedy klán ismét felhívta a figyelmet hatalmas érdekérvényesítési képességére. A sorozat ellehetetlenítése érdekében nem közvetlenül a History Channelnél kilincseltek, hanem stílusosan a csatorna anyacége, az A&E Television Networks két részvénytulajdonosára, a Disneyre és az NBC-re gyakoroltak "erkölcsi" nyomást. Ez annak ellenére is sikerült nekik, hogy a Kennedyk csillaga mostanában nem éppen emelkedőben van. Az év elején lejárt Patrick Kennedy Rhode Island-i demokrata képviselő nyolcadik mandátuma, és távozása nyomán a dinasztiának egyetlen tagja sem marad az amerikai országos politikában. Erre 1947, vagyis JFK képviselővé választása óta nem volt példa.

"Családomban öröklődött a köz szolgálata, ami azonban nem azonos a közhivatal betöltésével" - magyarázta Patrick Kennedy, a 2009-ben elhunyt Edward Kennedy massachusettsi szenátor fia. Washingtoni pozícióinak elvesztése után a dinasztiának csak egyetlen tagja, Bobby Shriver maradt hivatásos politikus, de ő is csak annak a kaliforniai Santa Monicának a közgyűlési képviselőjeként, amelynek egykor a polgármestere volt. Shriver épp a napokban vesztette el egykor nagy tiszteletnek örvendő édesapját, Robert Sargent Shrivert, aki JFK nővérét, Eunice-t vette feleségül, és aki a Békehadtest megalapításától kezdve a nagyköveti poszton át a demokrata alelnök-jelöltségig a hatalom több pozíciójában megmérettette magát.

AP

Sargent Shriver egyik koporsóvivője - mintegy a dinasztia hanyatlását jelképezve - a veje, Arnold Schwarzenegger volt, aki az év elején tette le Kalifornia kormányzói hivatalát. Schwarzenegger történetesen republikánus a döntően liberális klánon belül, de a család "fő sodorvonalának" politikai ambíciói sorozatosan kudarcot vallottak az utóbbi években. "Amióta az ország konzervatív irányba fordult, a Kennedyk számára egyre nehezebb megválasztatni magukat" - vélekedett Darrel West, a Brookings kutatóintézet alelnöke.  

Csak találgatni lehet Kennedy Amerikájáról

A klánnak azonban, noha ereje megfogyatkozott, még távolról sem áldozott le: a washingtoni Kennedy Központban JFK eskütételének 50. évfordulóján a nemzetség 85 (!) tagja gyűlt össze. A demokraták bíznak benne, hogy a Kennedyk a 2012-es elnökválasztási évben visszatérhetnek az országos politika színpadára, például azzal, hogy megpróbálják visszahódítani Edward Kennedy elveszített massachusettsi szenátori székét. A családnak a tévésorozat eltérítésével persze nem sikerült elhallgattatni JFK összes bírálóját. Conrad Black kanadai születésű, jobboldali médiamogul-történész a National Review-ban közölt cikkében a jubileum alkalmából emlékeztetett rá, hogy JFK számára gyakorlatilag az apja vásárolta meg képviselői mandátumát, és hogy az ifjú honatya semmivel sem tűnt ki a kongresszusban. Az elődjénél, Dwight Eisenhowernél 27 évvel fiatalabb elnök mégis izgalomba hozta az országot, amikor beiktató beszédében kijelentette, hogy "kész bármilyen terhet elviselni, bármilyen barátot támogatni és bármilyen ellenséggel szembeszállni" a béke ügyének előmozdításában. A történész szerint Kennedy ezzel az eisenhoweri "tömeges megtorlás" statikus doktrínájától áttért a háború peremén való egyensúlyozás katasztrófapolitikájára, amire szomorú példa a Disznó-öbölbeli kubai invázió kudarca: az elnök a távozás lehetőségének mérlegelése nélkül bocsátkozott bele külföldi katonai szerepvállalásokba.

"Sajnos a kubai rakétaválság körül kialakított mítosz elhitette Kennedy környezetével, hogy sikerült kifejlesztenie a harvardi alapú és kritikus hozzáállású válságmenedzsment új és tévedhetetlen módszerét. Ez természetesen ostobaság volt" - állította a szerző, rámutatva, hogy végeredményben a Kennedytől örökölt tanácsadók vitték bele Lyndon B. Johnsont a vietnámi háborúba. A 35. elnököt a gyilkos lövés megakadályozta abban, hogy kiteljesítse művét, így csak találgatni lehet, hogy milyen lett volna teljesen kibontakozott valójában Kennedy Amerikája. A letűnt kor finom árnyalataival keveset bajlódó amerikai többség számára JFK egy olyan, a popkultúrában örökérvényűen és markánsan rögződött történelmi figura, akit Obama a jubileumi ünnepségen a következő szavakkal jellemzett: "egy jóképű bostoni, aki egy nemzedéket hívott a haza szolgálatára, és egy nemzetet arra, hogy nagy legyen."