szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Két amerikai asztrofizikus szerint két éven belül kiderülhet, hogy egy eddig ismeretlen, bolygó rejtőzik a Naprendszer külső tartományában. Ha a gyanújuk beigazolódik, átalakulhat a közelünkben keringő égitestek méretbeli sorrendje, és ismét kilenctagú lehet a Naprendszer azután, hogy a Plútótól öt éve megvonták a bolygó besorolást.

A The Independent értesülései szerint a Tyche névvel felruházott állítólagos bolygó a Naprendszer legkülső tartományában, az úgynevezett Oort-felhőben rejtőzhet. Ez a régió egy a Naptól 50-100 000 csillagászati egységre található (egy csillagászati egység a Nap-Föld átlagos távolságát jelenti, ez megközelítőleg 150 millió kilométer). A lehetséges kilencedik bolygó Nap körüli pályája 15 000-szerese lehet a Földének, illetve 375-szöröse a Plútóénak, ami magyarázhatja, hogy eddig miért nem sikerült megpillantani. A Tyche egyébként a feltételezések szerint a Jupiter méretének négyszeresét is elérheti.

John Matese és Daniel Whitmire a University of Louisiana asztrofizikusai azonban úgy gondolják, hogy a bolygó létezését igazoló bizonyítékokat már be is gyűjtötte a NASA Wise nevű űrteleszkópja, teljes bizonyosságot azonban csak az adatok elemzése után kaphatnak. A két kutató szerint a folyamat áprilisban kezdődhet meg és két évet vehet igénybe.

Az Oort-felhő közepén szinte eltűnik a Naprendszer
©

„Ha bebizonyosodik, Johnnal együtt cigánykerekeket fogunk hányni” – mondta Whitmire professzor az Independentnek adott nyilatkozatában. „Ez pedig nem egyszerű feladat a mi korunkban.

Ha az adatok elemzésével sikerül meghatározni a Tyche lehetséges pozícióját, további teleszkópok segítségével igyekeznek majd felvételeket készíteni az égitestről. Ezután a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) testületén múlik, hogy siker esetén felveszik-e a Tyche-t a Naprendszer kilencedik bolygójának. A kutatók legfőbb érve szerint a titokzatos égitest eredetileg egy másik csillag körül alakulhatott ki és csak később ejtette foglyul a Nap gravitációs mezeje. Matese professzor szerint akár egy teljesen új kategóriára is szükség lehet a Tyche besorolására. A bolygó végső nevének eldöntése szintén az IAU feladata lesz majd.

Whitmire professzor szerint a Tyche feltehetően főként hidrogénből és héliumból áll és a Jupiterhez hasonlóan valószínűleg van atmoszférája is, a gázóriásokra jellemző színes foltokkal, sávokkal és hatalmas felhőkkel.

„Arra is számítunk, hogy holdjai is vannak, akárcsak a Naprendszer külső részein keringő nagyobb bolygóknak” – tette hozzá. „Az sem kizárható, hogy gyűrűket is megfigyelhetünk majd körülötte.”

A kutatóknak a Wise adatai között a hőmérséklettel kapcsolatos anomáliákra kell odafigyelnie. A Tyche hőmérséklete ugyanis a becslések szerint -73 Celsius fok körül lehet, ami 4-5-szöröse a Plútó hőmérsékletének.

„A hőtöbblet a bolygó kialakulása miatt figyelhető meg” – magyarázta Whitmire. „Egy ekkora objektumnak hosszú idő kell, mire lehűl.” Az Oort-felhő milliárdnyi üstökös-maradványának átlagos hőmérséklete az abszolút nulla (-273 C) körül mozog.

Matese és Whitmire a Tyche létezésének bizonyítékát abban látják, hogy az úgynevezett hosszú periódusú üstökösök esetében többször megfigyelték, hogy nem abból az irányból érkeztek látható közelségbe, amelyet pályájuk egyébként indokolna. A kutatók az Icarus című csillagászati szaklap februári számában publikált elmélete szerint az 1898 óta megfigyelt hasonló objektumok több mint 20 százaléka a várttól eltérő szögben haladt át az égbolton.

Az elméletet 12 évvel ezelőtt terjesztették elő és azóta sem adtak más lehetséges magyarázatot a jelenségre. A Tyche-teóriának mindössze egyetlen gyenge pontja van: ha valóban létezik, akkor az Oort-felhő belsőbb régióiban lévő üstökösökre is hatással kellene, hogy legyen, ezt azonban még figyelték meg soha. Matese professzor szerint ez azért lehet, mert a közelebbi üstökösöket már korábban letérítette valamilyen gravitációs hatás az eredeti pályájukról, és néhányszor már áthaladtak a Naprendszeren, olyan területre vetődve, ahol igen nehéz már őket megtalálni.

Ha tehát a Tyche valóban létezik, nem csak az üstökösök röppályáját módosíthatja, de megdönthet egy sokáig szilárdnak gondolt tudományos elméletet is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Tech

Ezernél több lehetséges bolygót észlelt a NASA űrteleszkópja

Az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA bolygóvadász űrteleszkópja, a Kepler rengeteg planétát fedezett fel a Naprendszeren kívül: a kozmikus "népszámlálás" elsődleges adatai arról tanúskodnak, hogy a világegyetemben sokkal több a viszonylag kis bolygók és a stabil multiplanetáris rendszerek száma, mint korábban feltételezték.

MTI Tech

Felfedezték az eddig ismert legforróbb bolygót

Az eddigi legforróbb bolygót fedeztek fel, egy olyan gázóriást, amelynek felületén a hőmérséklet eléri a 3200 Celsius fokot, vagyis a planétán magasabb hőmérséklet uralkodik, mint némely csillagon.

MTI Tech

Felfedeztek egy új bolygót

A Naprendszerhez legközelebb fekvő csillag körül keringő negyedik bolygót fedezték fel kanadai kutatók - derült ki a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból.

Feldmár András: Minden gyerek, aki megtanul beszélni, már hipnotizálva van

Feldmár András: Minden gyerek, aki megtanul beszélni, már hipnotizálva van

Kicselezné az ellenzék a Fideszt: A honvédelmi bizottságba hívják Müller Cecíliát

Kicselezné az ellenzék a Fideszt: A honvédelmi bizottságba hívják Müller Cecíliát

Kovács Zoltán már duplán kormánybiztos

Kovács Zoltán már duplán kormánybiztos