Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Apple készülő - idén nyáron megjelenő - OS X 10.7 Lion rendszeréről már hírt adtunk korábban.
Az Apple készülő - idén nyáron megjelenő - OS X 10.7 Lion rendszeréről már hírt adtunk korábban. Időközben szárnyra kaptak hírek, hogy a cég dolgozik egy felhő-alapú szolgáltatáson is a rendszerhez, amelynek segítségével egyetlen dobással (a Dockon látható ikonra húzva a kívánt fájlokat) helyezhetjük majd biztonságba anyagainkat egy távoli - az Apple által üzemeltetett - szerveren, méghozzá titkosított formában.
A fontos adatainkról könnyedén készíthetünk biztonsági másolatot, amelyekhez elvben később pár kattintással hozzáférhetünk, miután azonosítottuk magunkat.
Sőt, akár iTunes gyűjteményünket is biztonságban tudhatnánk egy hasonló megoldással.
Az Apple az utóbbi időben nagy figyelmet - és jelentős összegeket - szentel a felhő-alapú technológiáknak, így könnyen elképzelhető, hogy ez a funkció bekerüljön a készülő rendszerbe, amelyről egyelőre csak apró részleteket tudhattunk meg, többek között azt, hogy átvesz majd néhány funkciót az Apple telefonján és táblagépén futó iOS rendszertől is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.