Hosszú évek óta vitáznak a tudósok arról, hogy a mi célt is szolgáltak a tízezer éve kihalt kardfogú macskafélék esetében a hatalmas szemfogaik. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy e félelmetes ragadozóknak igen gyenge volt a harapásuk. Egyes szakértők szerint pedig a "kardfogak" csupán "díszként szolgáltak, a párválasztásban játszottak szerepet, hogy kedvezőbb fényben tüntessék fel a hímeket a potenciális arajelöltek szemében - olvasható a BBC News hírei között.

A legutóbbi időben a kutatók között már konszenzus uralkodott annak a tekintetében, hogy a hatalmas szemfogakkal  a kardfogú tigris a végső, végzetes csapást mérte a már földre leterített áldozatára. Ennek a mikéntjére a dániai Aalborgi Egyetemen keresték a választ Per Christiansennel az élen.

A dán tudósok azokat az igen jó állapotban fennmaradt jégkorszaki csontvázakat vizsgálták, amelyek a Los Angelesben kerültek napvilágra. Az állkapcsok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy fegyverként használhassák a félelmetes szemfogakat, s a kardfogú macskaféléknek képesnek kellett lenniük arra, hogy minden mai ragadozónál szélesebbre tátsák a szájukat.

"Akinek ekkora fogai vannak, hatalmasra kell tátania a száját, hogy valami egyáltalán belejusson" - magyarázta Per Christiansen. Mint kifejtette, nagytestű állatokra - bölényekre, lovakra vadásztak, rávetették magukat a zsákmányra, leterítették, majd rendkívül izmos elülső végtagjaikkal elcsavarták a nyakát, s megadták a "kegyelemdöfést" - gyorsan belemartak áldozatuk torkába.

"Gyorsan, erőteljesen csaptak le, mélyen bevájva a szemfogakat a zsákmány torkába vagy a nyakába. Ugyanakkor képtelenek voltak arra, hogy percekig satuba fogják áldozatuk nyakát, mint teszik ezt a modernkori macskafélék, a kardfogú tigris egyszerűen nem rendelkezett az ehhez szükséges erős állkapocsizomzattal" - hangsúlyozta Per Christiansen. A dán kutatók koponyák százait elemezték, hogy feltérképezzék, miként fejleszthetett a kardfogú tigris egészen más állkapcsokat, mint a modernkori macskafélék.

"A macskafélék fokozatosan egyre jobban és jobban szakosodtak, míg végül megjelent az olyan gyilkológép,  mint a Smilodon fatalis. Ahogy növekedtek a  szemfogak, zsugorodtak az állkapocsizmok, ám rostjaik sokkal függőlegesebben orientálódtak, mint korábban, vagyis hatékonyabban voltak képesek összezárni az állkapcsaikat" - mutatott rá a dán kutató. A hatalmas kardfogú macskafélék nagytestű, de viszonylag lassú állatokra vadásztak.

"Erős, de súlyos testük volt és viszonylag rövid, bár módfelett izmos végtagokkal rendelkeztek. Így aligha lehettek túl gyorsak, semmiképp sem voltak olyan fürgék, mint a leopárd vagy a tigris. Ez lett a végzetük" - fogalmazott Per Christiansen.