Befejezték harmadik űrsétájukat az Endeavour szerelő asztronautái

Befejezte harmadik űrsétáját az Endeavour amerikai űrrepülőgép két szerelő asztronautája szerdán. A két űrhajós, Drew Feustel és Mike Fincke csaknem hét órát tartózkodott a nyílt világűrben, és ez idő alatt úgy rögzítették a Nemzetközi Űrállomás (ISS) amerikai robotkarját, hogy azt az orosz Zarja (Hajnal) modulig lehessen mozgatni.

  • MTI MTI
Befejezték harmadik űrsétájukat az Endeavour szerelő asztronautái

A szerelő asztronauták olyan kábeleket fektettek le, amelyek a napelemtáblákban termelt áramot az ISS orosz szegmenseibe juttatják el, jelentősen növelve ezzel a Föld körül átlagosan 350 kilométeres magasságban keringő űrbázis energiaellátását. Pénteken még egy utolsó űrsétát hajtanak végre az asztronauták, ezúttal Feustel és Greg Chamitoff. 

Az Endeavour a 25. és egyben utolsó küldetését végzi a világűrben. A tervek szerint június 1-jén tér vissza a floridai Kennedy Űrközpontba. Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA - a mostani állás szerint - július 8-án indítja el az Atlantis űrsiklót, amelynek visszatértével lezárják az 1981 áprilisában kezdett űrrepülőgép-programot. Ezt követően az újgenerációs űrrepülők üzembe helyezéséig - várhatóan 2015-ig - az orosz Szojuz űrhajókat veszi igénybe a NASA, űrhajósonként 51 millió dollárért.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.