A csapadékban, például hóban található mikroorganizmusokat az 1960-as évek óta tanulmányozzák. Ebben a vonatkozásban a leginkább emlegetett baktérium a Pseudomonas syringae, amelynek fehérjeburka körül szabályosan rendeződnek el a vízmolekulák. Ez az elrendeződés jégképződési gócként hat a szükségesnél jóval magasabb hőmérsékleten: a Pseudomonas syringae olyan hatékony ebben, hogy hóágyúkban is használják. 

A természetben a baktérium körül kialakuló jégszemcsék felsérthetik a növények sejtfalait, lehetővé téve ezáltal a mikroba behatolását a sejt belsejébe. 2008-ban Brent Christner, az amerikai Louisianai Állami Egyetem kutatója jelentős számú baktériumot talált a Föld számos pontjáról származó hóban. Két évvel később a Montanai Egyetem munkatársa, Alexander Michaud vizsgált meg egy nagyobb jégverést követően az egyetem területén összegyűjtött jégesődarabkákat.

Kiderült, hogy a szemcsék külső rétegei viszonylag kevés baktériumot tartalmaztak, magjukban azonban nagy számban, az olvadékvíz egy milliliterében ezres nagyságrendben voltak jelen - mondta a kutató az Amerikai Mikrobiológiai Társaság konferenciáján a BBC hírportálja szerint. A baktériumok úgynevezett biofilmként rakódnak a növények felületére, például az erdők lobkoronaszintjében. Onnan elpárologva a felhőkben végül sokkal magasabb hőmérsékleten is kiválthatják a csapadékképződést, mint ahogy más gócok - például korom vagy porszemcsék - tennék.

A konferencián szintén jelenlévő Christner szerint az eredmények alátámasztják azt az elméletet, hogy a baktériumok bejutása a felhőkbe, csapadékfakasztásuk, majd visszajutásuk a talajszintre azért alakult ki evolúciósan, hogy segítse a mikrobák elterjedését. Eddig is ismert volt, hogy a biológia valamilyen szinten hat az éghajlatra, de az, hogy ilyen közvetlen módon teszi, nemcsak lenyűgöző, hanem nagyon fontos új ismeret is - tette hozzá a kutató.