Naprendszerünk második legnagyobb bolygójának légköre többnyire békésnek tűnik, harminc évenként azonban, amikor a Szaturnusz északi féltekéje a legkisebb távolságra kerül a Naphoz, kitör az óriásvihar, amelyet Nagy Fehér Foltoknak (Great White Spot) neveznek. A csillagászok 1876 óta mindössze öt óriásvihart regisztráltak a Szaturnuszon, ám most először sikerült e célra egy űrszondát, a Szaturnusz körül 2004 óta keringő Cassini-t "alkalmazni". 

A mostani vihar a "menetrendhez" képest tíz évvel korábban tört ki. A hatalmas vihar egy fényes kis ponttal kezdődött decemberben a gyűrűs bolygó északi féltekéjén. Napok alatt a pont megnőtt, meghízott, majd kitört a vihar. Legnagyobb kiterjedése elérte a tízezer kilométert, vagyis majdnem akkorára hízott", mint a Föld átmérője, s a vihar fehér felhőkből álló csóvája körbeölelte a Szaturnuszt. A vihar "csúcspontján" a Cassini másodpercenként tíz villámlást regisztrált, a felszabaduló energia pedig tízezerszer nagyobb volt, mint a földi villámlásoké.

A Nagy Fehér Foltokkal kapcsolatos legnagyobb rejtély, hogy honnan gyűjtik az energiát. A vihar "szezonális" volta miatt a kutatók korábban azt feltételezték, hogy a Nap biztosítja az energiát, a legutóbbi Nagy Fehér Folt kapcsán végzett modellszámítások viszont kimutatták, hogy a vihar "magja" a látható felhők szintje alatt 250 kilométerre kezd kialakulni, ahová bajosan hatol be a napfény. Vélhetően a földi zivatarokhoz hasonlatosan a "mélyben" felmelegedett gáztömegek áramlanak felfele, s hőmérséklet drámai változását idézik elő a légkör felső rétegeiben.