Yves Moine polgármester - aki takarítás közben néhány dob társaságában bukkant rá a több mint kétszáz éve elpakolt lobogóra - a július 14-i nemzeti ünnepen mutatta meg először a nagyközönségnek a történelmi relikviát.

Az egyszerű fabotra rákötött zászlót a Bastille bevételének első évfordulójára, 1790-ben varrták a helyiek, de a nemzeti jelkép még sem hasonlított a ma használatos, forradalmi örökségnek tartott kék-fehér-piros trikolórra. A zászló egyik oldala ugyanis vörös, s rajta a Valeur et Bonne foi (Érték és jóhiszeműség) felirat, a másik, fehér oldalon pedig a Dieu és la Patrie (Isten és a Haza) szavak olvashatók.

A műtárgyat hitelesítő Jean-Francois Ryon művészettörténész szerint semmi kétség afelől, hogy egy korabeli zászlóról van szó, amelyet kézzel varrtak meg, s arra a korban divatos betűtípussal írták fel a feliratokat.

A forradalom jelszavává vált Szabadság, egyenlőség, testvériség jelmondatnak azonban még nyoma sincs, hiszen 1790-ben Franciaország még nem volt köztársaság: a franciák XVI. Lajos alattvalói voltak, s többségük nem is kérdőjelezte meg a monarchiát. A fehér szín a királyságot jelképezte, de az Isten felirat mellé már odakerült a Felvilágosodás korától fontossá vált haza kifejezés is.

A trikolórt a legenda szerint Lafayette márki alkotta meg, aki Párizs városának kék-piros címeréhez hozzátoldotta a királyi ház fehér színét, és ebből a trikolorból egy kokárdát alkotott, amelyet büszkén viseltek a forradalmárok. A kokárda színeinek hivatalossá tételét azonban csak 1794. február 15-én rendelte el a Nemzeti Konvent, miután akkorra már az egész országban ezt használták.

A Quintignyben megtalált zászló érdekessége, hogy a köztársaság megszületése előtti forradalmi időszakból származik, s ezért akár a francia demokrácia első jelképének is tekinthető. Történészi vélemények szerint az 1790-es zászlót hamarosan restaurálják és "történelmi műemléknek" nyilvánítják.